Évszakok-ünnepek címmel, keresztszemes munkáiból nyílt kiállítása Kőhegyiné Jókuti Edittanárnőnek a művelődési házban. A hétfőn esti megnyitón mintegy félszáz helyi kézimunka-kedvelő jelent meg. A pedagógusnap alkalmából létrejött kiállítás célja, hogy lehetőséget adjon a helyi tanítóknak és tanároknak hasonló „rejtett kincseik” bemutatására.

 

A kiállított több tucatnyi hímzés mintegy 10 év munkáját öleli fel, köztük van olyan keresztszemes is, amely egy egész évig készült, de olyan is, ami egy hét alatt elkészült, tudtuk meg Kőhegyiné Jókuti Edittől, a hímzések készítőjétől. A kiállítás az Évszakok-ünnepek címet viseli, a képek ugyanis a főbb ünnepeket jelenítik meg tematikusan.

A megnyitón közreműködtek unokái, családias hangulatot teremtve ezzel a Balassi Bálint Művelődési Ház galériatermében. A mintegy félszáz érdeklődőt Schwartzné Varga Mónika óvodavezető köszöntötte, és kalauzolta a képek között.

Kőhegyiné Jókuti Edit tanárnő elmondta, hagyományt szeretne teremteni ezzel a kiállítással: „Azt tudom, hogy nagyon sok pedagógus kezében kincsek vannak, ez nem feltétlenül tűben, hanem ecsetben és egyebekben valósul meg. Jó lenne, ha megmutatnánk a város lakosainak, hogy mi mindent rejtegetnek az otthoni kis szekrénykék.”

H.E.

-hirdetés- -hirdetés-