-hirdetés- -hirdetés-
Két táncversenyen is részt vett a hétvégén a jánossomorjai Cintia Fit Dance. A VII. Flesch Táncfesztivál szombati döntőjébe, bár reménykeltő szerepléssel jutottak be a mieink, a siker elmaradt. A másnapi csabrendeki verseny azonban kárpótolhatta őket.

 

Április 18-án szombaton került sor a VII. Flesch Táncfesztivál döntőjére, ahová a Cintia Fit Dance két csoportja is bekerült. „A nagyon erős mezőny ellenére mindkét formáció bizakodva érkezett a megmérettetésre – mondja Nagy Katalin vezető – Idén is, mint minden évben az eredmény nem a várakozásoknak megfelelően alakult. A zsűri erőteljesen a klasszikus balett vagy az arra épülő egyéb művészi táncokat részesítette előnyben. A cintiás koreográfiák sporttánc jellege ettől teljesen eltérő irányzat. Sajnos, egyik csoportunk sem ért el helyezést. A táncos lányok elkeseredett csalódását az emlékpóló és a gratuláció sem enyhítette.”

Április 19-én a kora reggeli órákban a Cintia Fit Dance jánossomorjai, mosonmagyaróvári és bezenyei csoportjai közel 40 főnyi táncossal indultak el, hogy részt vegyenek a II. Csabrendek Kupán, egy nemzetközi mezőnnyel megrendezett amatőr minősítő táncfesztiválon. Az alsós korcsoportban négy apró táncos három különböző koreográfiával kápráztatta el a zsűrit. Ebből egy hetedik, egy hatodik helyet és egy bronz minősítést szereztek, valamint a show szóló produkció ezüst minősítést kapott. A jánosi felsősök három show és két hip-hop koreográfiát neveztek a versenyre. Ebből sokakat maguk mögé utasítva szereztek két negyedik helyet, két bronz minősítést és egy ezüst minősítést. A korcsoport show arany minősítését a mosonmagyaróvári akrobaták kapták.
– „A nap legnagyobb meglepetése és egyben sikere kétség kívül a középiskolásoké volt. Két hajrázó stílusú produkciót mutattak be a változatos, színvonalas, kiegyenlített mezőnyben. Az előző nap sikertelenségét pozitív motivációként felhasználva maximális teljesítményt mutattak- mondja a felkészítő Nagy Katalin – Hihetetlen, de kilenc káprázatos produkció közül a jánosi lányok megszerezték mind az arany, mind az ezüst minősítést.”

Jánossomorjai eredmények:

GUMI MACIK – alsós show – VII. hely
HOLLY DOLLY BABY – alsós show – VI. hely
PINK TÖRPIKÉK – alsós show – bronz minősítés

HIP-HOP MIX – felsős hip-hop – IV. hely
BLACK HOP – felsős hip-hop – bronz minősítés

VAGÁNY KISCSAJOK – felsős show – IV. hely
HAJRÁZÓ MIX  – felsős show – bronz minősítés
CHEER SISTERS – felsős show – ezüst minősítés (12 produkció közül)

CHEER MIX – középiskolás show – ezüst minősítés
PUMP ITS – középiskolás show – arany minősítés (9 produkció közül)
Felkészítő: Nagy Katalin

Munkatársunktól

Instagram

Instagram has returned invalid data.