Kávéházi terasznak rendezték be a művelődési ház nagytermét szombat este a költészet napi műsor kitalálói. Fesztelenül, kötetlen hangulatban szerették volna ezzel közelebb hozni a nézőkhöz az elmondott verseket, és megzenésített költeményeket. Az estet főleg József Attila és Radnóti Miklós verseire építve álmodta meg néhány versszerető helyi civil.

Borral és pogácsával, otthonos, családias környezetben várták a vendégeket a verses est rendezői szombaton. A helyszín egy utca volt, padokkal, kétoldalt, kávéházi asztalok körül ültek a nézők. A rendhagyó térkialakítással a szereplők és a közönség közötti távolság kiküszöbölése volt a cél, hogy a nézők a műsor részének érezhessék magukat – tudtuk meg a szervezőktől, Wittmann EleknétőlHauptmann Tamástól és Prátser Krisztiántól.
A szereplők saját, egyéni értelmezésében elmondott versek, mini jelenetek segítségével egy bő félórára a költészet világába csöppentek a látogatók.
„Nagyon jó volt, szívesen elhallgattuk volna még vagy két órán keresztül.” – lelkesedett a műsor után Nagy Józsefné a közönség soraiból.
„Megmondom őszintén, én nem szeretem a verseket, de egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem.” – mondja Nemes Csaba – „Csak üdvözölni tudom a kezdeményezést.”

A költészet napja, azaz József Attila születésnapja idén nagyszombatra esett, így a húsévi ünnepek miatt időzítették egy héttel későbbre a műsort. Idén májusban lenne száz éves Radnóti Miklós, így József Attila mellett az ő költeményeiből hangzott el a legtöbb az est során. De hallhatta a közönség kevésbé ismert költők, mint Móré Csaba József és Balogh József műveit is, és egy-egy költemény erejéig megidézték a versmondók Adyt, Tóth Árpádot, Reményik Sándort, Kaffka Margitot, és egyetlen külföldi szerzőként François Villont (Kosztolányi Dezső fordításában) is.
A verseket Hauptmann Tamás, Wittmann Elekné, Wittmann ZsuzsaBerta Csaba és Tóth Babett mondták el. A zenei kíséretet Prátser Krisztián, Lőrinczné Karácsony HajnalBella KristófVártok SomaMajor LucaNagy Anna és Gyurácz Zoltánjátszotta. A dalok között saját szerzemények is elhangzottak.

A műsor után hirdették ki a művelődési ház, felső tagozatosoknak meghirdetett versíró versenyének eredményét. Első helyezett lett Németh Zsófia, második Gacs Debóra, a harmadik pedig Vártok Hanna. A három legjobbnak ítélt vers el is hangzott a díjátadón. Különdíjban részesült Sebők István, Csikesz Viktória, Nagy Márk, Sárközi Dzsenifer és Dohány Bernadett.

jakabviktoria

 

-hirdetés- -hirdetés-