Csendes szemlélődés, békés nyugalom jellemzi Pánczél Zoltán képeit, melyeket a péntek este nyílt kiállításon tekinthettek meg a helyiek. A dunaszigeti festőművész összesen harminckét alkotással érkezett városunkba, köztük szigetközi, alföldi tájképekkel, valamint két jánossomorjai témájú festménnyel.

Az egykori Szent Anna kápolna és a mosonszentjánosi Főutca múlt századi képe is látható a pénteken a művelődési házban nyílt festménykiállításon. Ezt a két képet külön ide, Jánossomorja tiszteletére festette meg Pánczél Zoltán, régi képek alapján. A legtöbb festményét azonban megfigyelésekből és emlékezetből készíti. A nyugdíjas éveiben Dunaszigetre költöző festőművész jellemző témái a magyar táj, a magyar tanyavilág, de legfőképpen a Szigetköz árterei, vízparti fái vagy erdei tájai.
Pánczél Zoltán elmondása szerint nem is tudta, hogy hol van Dunasziget, de ma már örül neki, hogy erre sodorta az élet. „Ez millió meg egy témát ad. Tulajdonképpen nincs cselekmény a képeimen; egy-egy fa, egy szigetecske, ezeket igyekszem ábrázolni.”
A festőnek egyébként már számos hazai és külföldi tárlata is nyílt, rendszeres kiállítója több galériának. Képeire a békés nyugalom, a csendes szemlélődés, a természet harmóniája jellemző, színvilágát az ősz és a tél hangulata jellemzi.

A helyi tárlatot Kovács Imre, szentjánosi elszármazott nyitotta meg. A jelenleg Budapesten élő nyugdíjas dandártábornok öt éve a helyi Társaskör aktív támogató tagja és a festőművész barátja. Nagyon örült, hogy végre személyesen is bemutatkozhat a városban. „Minden művész egy kicsit más-más irányt képvisel magán a festészeten belül is, és hát ezek az irányok eltérőek egymástól természetesen, ezért is irányok és hát egyik embernek ez tetszik, a másiknak az. Ez a jó.” – mondta.

A megnyitón ízelítőt kaphattak az érdeklődők a szombat esti költészet-napi műsorból, Prátser Krisztián és Hauptmann Tamás jóvoltából, akik József Attila: Szép nyári este van című versét adták elő megzenésítve, valamint a zeneiskola növendéke, Majlinger Adrián is játszott xilofonon.
Már a megnyitó után több kép elkelt, jelezve, hogy mekkora az igény a tájképekre.

A festménykiállítás április 29-ig látható a művelődési ház nyitvatartási idejében.

Iván-Varga Veronika

-hirdetés- -hirdetés-