Teltház fogadta péntek este a Művelődési Házban az idén harmadik alkalommal megrendezett Táncstaféta fellépőit. Kőhegyiné Jókuti Edit, a rendezvény főszervezője és háziasszonya mintegy százhúsz helyi, amatőr és profi táncost konferált a színpadra.

A tavalyi évhez hasonlóan az idei rendezvény mottója is lehetett volna az „egy este a néptánctól a néptáncig”, hiszen a programot a szentpéteri óvoda néptánc-csoportja kezdte. Vezetőjük, Gerdesics Szilvia segítségével magyar népdalokat mutattak be az apró ovisok. Az est fellépői közül sokan a helyi művészeti iskola tánc tanszakán ismerkedtek meg a művészetnek ezen ágával, Fekete Miklós és Fekete Angéla, a Győri Nemzeti Színház táncművészeinek keze alatt. Közülük láthatta a közönség Varga Istvánt, aki jelenleg a Győri Tánc és Képzőművészeti Iskola tanulója, Major Lászlót, aki mostanra a budapesti Közép Európa Táncszínház tagja, illetve Beringer Esztert, aki jövő évtől Pécsett fejleszti tánctudását. Szintén városunkban kezdett el táncolni a fellépő Tóth Babett, valamint a Biczó Flóra – Csizmazia Eszterpáros is, akik saját koreográfiájú hip-hop duójukkal léptek színpadra. A helyi Művészeti Iskola jelenlegi két csoportja is bemutatta tudását, őket szeptember óta Máté Andrea készíti fel. Sajátos stílust képviselt Abdai Ádám és Varga Tamáskettőse, első fellépésükön Michael Jackson mozgását, táncstílusát igyekeztek feleleveníteni. Töreki Sándor visszatérő fellépő a tőle megszokott lelkesedéssel állt színpadra, most népies ruhában ropta. Mindenki számára ismerős Nagy Katalin, és a Cintia Fit Dance neve, ők idén három korosztályban készültek akrobatikus elemekkel színesített produkciókkal.  Az estet a Titittá Néptánccsoport moldvai körtáncokból álló produkciója zárta. Művészeti vezetőjük, Molnár Tamás így nyilatkozott: „fontosnak tartjuk a szellemi értékeink, így a népi kultúra megőrzését.” Élőzenés fellépésük megfelelő befejezése volt a nívós rendezvénynek. Kőhegyiné Jókuti Edit, az est főszervezője és kitalálója elmondta, a jövőben szeretné többnemzetiségűvé tenni a 3 éve töretlenül növekvő rendezvényt.

HT

-hirdetés- -hirdetés-