-hirdetés- -hirdetés-
Kedden a Klafszky-iskolában kezdték a napot a helyi rendőrök. Az iskola rendőre program első helyi akciójaként a rendőrök bűn- és baleset-megelőzési előadást tartottak. A felvilágosítás fontosságát az is jelzi, hogy nemrég egy autóból idegenek gyanúsan le is szólítottak egy helyi kisdiákot.

 

Az iskolába tartó helyi kislányt szólítottak le pár hete a főutcán egy arra haladó autóból, útbaigazítást kérve. A gyermek elmondása szerint arra is rá akarták venni, hogy szálljon be az autóba. A talpraesett diák azonban lerázta a gyanús alakokat és elsietett a helyszínről. Mindezt Nemes Csabától a Klafszky Katalin Tagiskola igazgatójától tudtuk meg, aki elmondta, a rendőrség felvilágosítása és tanácsai egyre szükségesebbek a mai kisgyerekeknek.

E tanévtől országosan, januártól pedig Jánossomorján is működik az iskola rendőre szolgálat, melynek keretében minden intézmény különbejáratú rendőrt kapott, aki segíti az iskola diákjait. A szolgálat létrehozása a gyermekek felé irányuló átfogó bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet szolgálja. Célja, hogy minden általános iskolának legyen rendőre, aki közvetlen kapcsolatban van az iskola igazgatójával, a nevelőkkel és a diákokkal.

A szentjánosi iskolához Németh László, míg a szentpéterihez Istók László került. Első akciójuk keretében kedden reggel több témában is előadást tartottak a kicsiknek a Klafszky-tagiskolában. Az iskolai erőszak, a biztonságos közlekedés is előkerült a témák között, de az idegenekkel szembeni viselkedésről is szó esett.

Beszédtémák

Az iskolai erőszak visszaszorítása, a gyerekek egymással szembeni durva fellépése, verekedése ellen a szülők és az iskola közös kérésére beszélt Istók László.

Bár a rendőrök és a polgárőrök is többször segítették már a gyermekek gyalogátkelőn való átkelését reggelente, ez azonban nem oldható meg minden nap. De a szabályok betartása jelenti a legnagyobb biztonságot, mondták el a rendőrök az iskola aulájában tartott első, különleges órán. A zebra mellett arra is figyelmeztették a gyerekeket, szóljanak rá maguk is szüleikre, ha azok nem a zebrán, hanem attól nem messze küldik át őket az út túloldalára – utóbbira már maguk a rendőrök is láttak példát, miközben ők a gyalogátkelőnél álltak!

A fiatalok diszkóba járásáról és az alkoholfogyasztás tilalmáról is szót kellett hogy ejtsen az iskola rendőre, hiszen előfordul, hogy az idősebb tanulókkal a szombat éjszakai járőrözés során találkoznak az utcán. Itt a  szülők felelősségét sem mulasztotta el megemlíteni

A diákok gondja

A diákok is kérdésekkel, problémákkal fordultak a rendőrhöz, ilyen volt például, hogy az iskolába menet a főutca üzleteinél, vendéglőinél gyakran zsúfoltan, a kereszteződésekben parkolnak az autók, ami beláthatatlanná, kikerülésükkor veszélyessé teszi a kisgyerekeknek a közlekedést. A rendőrök ezzel szemben is intézkedéseket igértek.

Hozzátették ugyanakkor, hogy minden további témában szívesen segítenek az iskolában, és más témában is szívesen tájékoztatják a gyerekeket a jövőben, de többször láthatják őket az iskolában is, sőt a szülők is bátran fordulhatnak hozzájuk.

Hauptmann Tamás