-hirdetés- -hirdetés-
A Himnusz kéziratának tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását, melynek tiszteletére 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Idén Jánossomorja Önkormányzata fogadta a megyei rendezvényt, összekötve azt a 2009-es emlékév nyitóünnepségével.

Az ünnepi műsorban helyi művészeti csoportok szerepeltek: színpadra léptek az Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, Donyec Istvánxilofonon játszott, most kivételesen Dravetzky István zongorakíséretével. A Canto Excolo Kamarakórus három dalt adott elő, majd Wittmann Elekné szavalt. Rábaközi dalokból és táncokból összeállított koreográfiát láthatott a népes közönség a Tititá Néptánccsoport előadásában és a  Jánossomorjai Fúvósegyesület is közreműködött a műsorban.

Gyopáros Alpár, a Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlés tagja, Csorna alpolgármestere ünnepi beszédében Wass Albertet idézte: „A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél.” Rávilágított, hogy kultúránk segíthet a nehéz idők átvészelésében, és nem összekeverendő a „csak rombolni képes” tömegkultúrával. Felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy a magyar kultúra nem fogható fel áruként, nem forintosítható, nem érdek, hanem érték, illetve reményünkkel és hitünkkel azonosítható. Általános érvényű gondolatai mellett köszöntötte az emlékévet, de a város lakosait is megszólította, alapos felkészültséggel méltatta a település múltját, hagyományainak őrzőit: „Jánossomorja inkább a fejlődést választotta. … Megőrizte hagyományait, és azokból táplálkozik ma is.”

Az ünnepélyen Kara Ákos, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke adta át a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Kulturális Tagozatának kitüntetéseit.  Elismerésben részesült Simon László fafaragó, Siska Sándor, a Pannonhami Pándzsa Klub vezetője, Szabó László, a kapuvári fúvószenekar elnöke. Szintén megkapta ezt a címet Wenczlerné Csiki Ilona, a Lajtha László Vegyeskar és a Lipóti Vegyeskar vezetője, valamint Giczy János festőművész, ők azonban nem a helyi ünnepségen vették át a kitüntetést.

Hagyományosan a „Jánossomorja Kultúrájáért” díjat is átadták a Kultúra Napja ünnepségének keretében. Az alapítvány idén Pollák Ferencnek adományozta a kitüntető címet, zenei oktatásban, művelődés területén tett kitartó munkájáért. Pollák Ferenc 1944-ben született a Csallóközben, gyermekként kezdett a zenével foglalkozni. Énektanári diplomát a pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett 1976-ban. 1972-től, megalakulásától tagja a jánossomorjai Pedagógus Vegyeskarnak, 1995-től nyugdíjazásáig a helyi zeneiskola igazgatója. Tevékenysége során mindig figyelmet szentelt más intézményekben, iskolákban, óvodában történő zenei oktatásra, önzetlenül támogatta a tehetséges gyerekeket.

A város emlékévét Dr. Kurunczi Károly nyitotta meg, miután megköszönte a várost ért kitüntető megtiszteltetést, vagyis, hogy otthont adhatott a megyei ünnepségnek. Kiemelte, ez Jánossomorja sokszínű kultúrális életének is szól. Majd, felsorolva az ünnepelt évfordulókat, kiemelte: a ma itt élőknek szent kötelessége településünk történetének, emlékeinek és kultúrális hagyományainak megőrzése, ápolása, amit tovább kell vinnie a bennünket követő generációknak is.

Szintén az ünnepségen láthatta először a közönség az Örökül Hagyva című fotóalbumot, amit Hauptmann Tamás, a Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány kuratóriumának tagja mutatott be. Elmondta, az fényképek nem csak az akár száz éve itt éltekről, vagy ma itt élőkről szól, sokkal inkább magáról a földről, Jánossomorjáról, amelyik a generációk apró vagy nagyobb tetteitől formálódva mára ilyen sokszínű lett. A hat fejezetre osztott albumban elsősorban régi fotók szerepelnek, láthatunk a múlt századelőről származó, akár ki is olvasható feliratú képeslapokat, a településeken működő társaságok fotóit, archív életképeket, de Jánossomorja mai arculatával is találkozhatunk. A könyvet már az ünnepség végén is megvásárolhatták az érdeklődők, de a városi könyvtárban, illetve hétfőtől a helyi kiadványok szokott árúsító helyein is hozzájuthat a város lakossága.

HE-IVV

Instagram

Instagram has returned invalid data.