Kevés megmérettetési lehetőségük akad a fúvós hangszeren tanuló diákoknak a megyében. Ezen szeretne változtatni a helyi zeneiskola kezdeményezése, amely első lépésben egy téti fúvósokkal közös koncertben és tapasztalatcserében öltött formát.

Fúvós találkozóra invitálta a lakosságot az Alapfokú Művészeti Iskola december másodikán kedden este hatra, a Művelődési Ház kistermébe. Az iskola diákjai mellett nem kisebb vendég, mint a nagy múltú téti zeneiskola fúvósai is felléptek a koncerten.

A találkozó ötlete először nagyobb szabásúként született meg: Dravetzky István, a helyi iskola igazgatója egy komoly minősítő versenyt álmodott meg Jánossomorjára, mint mondta azért, mert nagyon kevés megmérettetési lehetőségük akad a fúvós diákoknak. „Egy rézfúvós minősítő versenyt szeretnénk megvalósítani itt, hiszen ilyenért jelenleg Szombathelyen és Veszprémben nyílik lehetőség, oda viszont már csak az igen tehetségeseknek van módja eljutni. Ahhoz, viszont, hogy valaki ilyen szintre fejlődjön, sok szereplési lehetőség kell. Ezért nagyon fontos a verseny, erre azonban a megyében nem mutatkozik a többi zeneiskola részéről. Egyértelmű volt tehát számomra, hogy akkor ezzel Jánossomorján kell megpróbálkoznunk, ezzel is öregbítve városunk hírnevét.”Steszli Tibor a téti zeneiskola vezetője egyben zenekarvezető szintén fontosnak érzi, hogy több szereplési lehetőséget biztosítsanak a gyerekeknek, ezért is fogadták el a jánossomorjai iskola meghívását most. – „Más iskolákkal nincs ilyen kapcsolatunk, ugyanakkor nagyon lényeges a hasonló tapasztalatcsere, és még több kellene ebből, mert egymástól lehet a legtöbbet tanulni, akár pozitív, akár negatív értelemben.”

Téten a zeneiskola fúvósai mellett neves ifjúsági fúvószenekar működik, melyet 1976-ban alapítottak. Volt olyan évük, amikor a jelenleg 76 főből álló csoport több mint hatvan fellépést tudott magáénak. Jánossomorján is többször jártak már, és mint mondják, ezt a zeneiskolával is meg kellene valósítani.

A helyi Alapfokú Művészeti Iskola 9 diákja lépett fel az esten, négyen szólóban, a többiek pedig a kamaraegyüttesben.

HT

-hirdetés- -hirdetés-