2010-ig nem zárnak be vasúti szárnyvonalakat, és a korábban a települések üzemeltetésébe átpasszolni akart szakaszok is érintetlenül maradnak, egyelőre. Ezzel két évig megmenekül a vasúti személyszállítás Hegyeshalom és Csorna között.

 

Két évre leereszkedett a sorompó a helyi vasúti személyszállítás megszüntetése előtt. Dr. Szabó Pál közlekedési miniszter még egy augusztus 5-i MSZP frakcióülésen javasolta a képviselőknek, hogy 2010-ig ne szüntessenek meg személyszállítást vasúti szárnyvonalakon, melyet azok támogattak. A kormány ezután döntött: 2010 végig nem lesz változtatás a jelenleg működő szárnyvonalakon. (A frakcióülésen egyetértés volt abban is, hogy a kormány ne privatizálja a Volán társaságokat, ám készítse fel őket a 2012-es piacnyitásra.)

A JTV megkereste a Közlekedési, Hírközlés és Energiaügyi Minisztériumot azzal a kérdéssel, hogy a bezárásra ítélt szárnyvonalak amnesztiája mellett mi a kormányzati szándék a korábban még térségi üzemeltetésbe, vagyis az érintett önkormányzatok közös fenntartásába átadni akart vonalakkal?

Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a minisztérium komplex programban gondolkodik, vagyis egy adott kistérség közlekedésének kiszolgálásában, nem kizárólag vasúti szárnyvonalakban és azok gazdaságosságában. „A cél az, hogy egy adott térség lakosságának közlekedési igényei a lehető leghatékonyabban kiszolgálásra kerüljenek. A közlekedési tárca alapos forgalomszámlálási és közvélemény kutatási elemzések tapasztalata alapján javaslatot dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy a konkrétan felmért mobilitási igények milyen közlekedési megoldással láthatók el a leghatékonyabban és a leggazdaságosabban.”

A tájékoztatás nem zárta ki, igaz meg sem erősítette, a korábban felmerült célt, miszerint azon településeknél, ahol vasúti és autóbuszos személyszállítás is működik, csak az egyiket, a gazdaságosabbat tartaná meg az állam. Az tűnik egyelőre biztosnak, hogy 2010-ig nem várható változás a szárnyvonalak, így a Jánossomorjai vasúti személyszállítás terén sem.

Minderről városunk önkormányzatát nem értesítették. Szabó Miklós, a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás elnöke szintén elmondta, a hírről tájékoztatást nem kaptak, így a minisztériumi szándékot sem ismerik. „Azonban nem lepődünk meg azon, hogy ugyan a kistérségről beszél a tárca, nem kerestek meg minket. Bár előző alkalommal sem tették meg ezt, csak értesültünk a tervekről.” Szabó Miklós korábbi álláspontját ismételte meg a térségi működtetésbe adással kapcsolatban is: „Ugyan ki venne át egy gazdaságtalanul üzemeltetett szolgáltatást?”

2007 októberében az állam több szárnyvonalat tartalmazó listát tett közzé, ahol gazdaságtalannak ítéli a személyszállítás működtetését, ezért megszüntetné azt. Később e számot 12-re mérsékelte, 26 további vonalat – köztük a mi vonalunkkal – pedig térségi működtetésbe adott volna.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-