Ma délelőtti ülésükön a várakozások szerint nemet mondtak a kistérség polgármesterei a bölcsődék és a szociális intézmények összevonására. Az óvatosság mondtatta döntés miatt évi 60 millióval kapna többet a térség, igaz, fél év múlva újra napirenden a téma.

Január elsejétől szerették volna, de nem hamarkodták el a dolgot a kistérség polgármesterei. A megfelelő, alapos előkészítés nélkül ugyanis elveszthették volna az intézmények működési engedélyét, így inkább a türelmes várakozás mellett döntöttek – mondta Szabó Miklós, a társulás elnöke. Az új közös intézmények évi 60 millió forint többlettámogatást jelentenének a kistérségnek, ezzel a települések – így Jánossomorja – számára kevesebbe kerülhet majd az intézmények fenntartása, illetve olyan településekbe is eljuthatnak különböző szolgáltatások, ahol eddig nem volt rájuk pénz. A téma várhatóan 2009 első félévének végén kerülhet a testület elé újra.

-hirdetés- -hirdetés-