A Feltámadási Menetet negyedszer szervezik meg Magyarországon. A staféta Húsvétkor Tihanyból indul két ágon, az országhatár mentén, mintegy szívet rajzolva a Kárpát medencébe, Krisztus békéjét hirdetve. A feszületet a hivatalos megállókon átadják egymásnak a hívek, és mindig mások viszik körbe az országon, hol személyautókkal, hol gyalogosan.
Bár Jánossomorja nem szerepelt a hivatalos megállók között, a szervezők mégis betértek a mosonszentjánosi templomba, és rövid imádság után a helyiek is felkötöttek egy szalagot a Zarándokkeresztre.
A feszület csütörtök délután Osliból indult, majd az osztrák Frauenkirchenben (Boldogasszony) ferences bazilikájában mondtak magyar nyelvű szentmisét. Este Mosonmagyaróvárnak adták át a keresztet a kapuváriak, majd pénteken innen vitték tovább Csornára.
A Nagypénteken kopáran indult keresztre már több száz település kötötte fel az összetartozás és a szeretet szalagját.
A Feltámadási Menet zarándoklatot a 2004 decemberi népszavazás hívta életre, a nemzeti összetartozást hirdetve és óhajtva, hogy azt a határon túli honfitársainknak az állampolgárság megadásával is kifejezzék. A feltámadási menet 2005 húsvétja óta minden évben elindul. A zarándoklat ökumenizmus jegyében érinti a katolikus, az evangélikus és a református templomokat is.
V.V.


