Csütörtökön az Európai Parlament is megszavazta hazánk schengeni övezethez való csatlakozását, így már csak egy lépés, hogy december 21-től valóban megszűnjenek a határok többek között nálunk is. Strasbourgban kiemelték a hegyeshalom-nickelsdorfi együttműködést.

 

Nem eszik olyan forrón a kását. Bár korábban kijelentették, december 21-én nyílnak fel az Uniós határok, a döntés véglegessé válásához még három, nem is olyan könnyed megmérettetésen át kellett esnie a tagállamoknak. Ebből kettőn már sikerrel túl van hazánk.

A strasbourgi ülésen a képviselők ugyanis ma 468 igen, 21 nem, 34 tartózkodó szavazattal fogadták el a parlament véleményét rögzítő Coelho-jelentést – vagyis Carlos Coelho portugál néppárti EP-képviselőa tagállamokat értékelő beadványát – adta hírül a hvg.hu. Így nyolc tagállammal együtt (Ciprus kivételével a 2004-ben csatlakozottak, tehát Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Málta) hazánk is csatlakozhat az immár 3,6 millió négyzetkilométeresre bővülő schengeni övezethez – felőlük.

Korábban, november 8-án az uniós tagállamok bel-, illetve igazságügy-miniszterei is megállapították, hogy a kilenc ország felkészült a bővítésre, így – a parlamenti vélemény elfogadása után – az EU-tagállamok kormányait képviselő Európai Tanács december 6-7-én végleg jóváhagyhatja, hogy ez év december 21-étől megszűnjön a belső ellenőrzés a szárazföldi és vízi határokon – olvasható a hvg.hu-n. A repülőtereken 2008. március 30-án lépnek életbe hasonló szabályok.

A jelentés amúgy dicsérően szól a magyar határigazgatásról, a dolgozók szakértelméről, a légi határok őrzésének szervezését pedig a legjobb példák közé sorolja. Hazánkkal kapcsolatban ugyanakkor kiemeli: “ez az ország komoly kihívással néz szembe, hiszen a Schengen-övezet jövendő közép-keleti határának mintegy 15 százalékáért válik felelőssé”.

A rendőrségi együttműködés és a nemzetközi információcsere szempontjából a Hegyeshalom-Nickelsdorf közös határállomás a legjobb gyakorlatot valósítja meg – véli Carlos Coelho. A jelentéstevő emlékeztet arra: korábban problémák akadtak a SIS-rendszer alkalmazásával, az októberi magyarországi ellenőrzések alapján azonban már elmondható, hogy a rendszer hatékonyan működik az egész országban, és a munkatársakat is megfelelően kiképezték.

Coelho kritizálja ugyanakkor a magyar vízumkiadás gyakorlatát – írja a Heti Világgazdaság: szerinte a biztonsági kockázatokhoz, a vízumigénylők számához képest kevés személyes interjú, valamint az alacsony elutasítási arány a magyar jogszabályok átalakítását teszik szükségessé.

A luxemburgi kisvárosról elnevezett schengeni egyezményt 1985-ben, a schengeni végrehajtási egyezményt pedig 1990-ben írták alá. A két dokumentum 1995-ben lépett hatályba, az együttműködésben akkor részt vevő tagállamok között tehát azóta szűnt meg a belső határellenőrzés. Magyarország hét szomszédja közül most három – Ausztria, Szlovákia és Szlovénia – irányában szűnik meg az állandó határellenőrzés.

HT

Kapcsolódó cikkeink:
Eins, zwei, Polizei
Nyitáskombináció

-hirdetés- -hirdetés-