Megyei szinten is jelentős, 800 grammos marihuánaszállítmányt füleltek le a rendőrök Jánossomorján. Egyedi esetről van szó, így a fogás nem jelenti azt, hogy droggal fertőzöttebb lenne városunk, mint a környék települései.

 

 A  Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság felderítőosztályának információi alapján kedden, késő délután igazoltatták a helyi körzeti megbízottak a 39 éves gyömörei B. Tamást a jánossomorjai benzinkútnál. A vizsgálat után aztán a helyszínen két csomag füvet is találtak, a kocsi padlószőnyege alatt és a hátsó ülésen, a férfi kabátjában elrejtve. A drog fekete piaci értéke meghaladja a két millió forintot. A büntetett előéletű férfit kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt a rendőrség őrizetbe vette. A lefoglalt kábítószer hatóanyag tartalmát jelenleg vegyészszakértő vizsgálja.

Horváth Csaba alezredes, a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság vezetője kérdésünkre elmondta, egyedi esetről van szó, tehát ez nem jelenti azt, hogy Jánossomorja esetleg fertőzöttebb lenne a droggal, vagy bejáratott szállítóútvonal vezetne a településen keresztül. Egyszerűen csak erre vitt az elkövető útja. A kapitány nem tartja kizárhatónak, hogy a drog a nemrég könnyebben átjárhatóvá vált hely határátkelőn át jutott volna az országba.

Kocsis Tünde a rendőrség megyei szóvivője is megerősítette a fentieket. A felvevőpiac tekintetében hozzátette, a hétvégi szórakozóhelyek környékünkön, így Jánossomorján is igen fertőzöttek a könnyű és partidrogokkal.

H.T.
-hirdetés- -hirdetés-