Jóval több információt tudhat meg rólunk a társadalombiztosító egy nemrégiben kötelezővé tett intézkedésével a gyógyszertári receptek kiváltásakor. Ez, amellett, hogy plusz munkával és több sorban állással is jár, megmutatja a TB – akár és mások -számára pontos betegségünket. A kérdés akár személyiségi- és betegjogi problémákat is felvethet a patikusok szerint.

 

A hazai patikák október óta műholdas kapcsolatban állnak a TB-vel, ahol a kiváltandó recepteken többek között a beteg TAJ számát is ellenőrzik, hogy érvényes-e. Az ellenőrzés több lépésből áll. Elsőként a háziorvos azonosítóját is tartalmazó vonalkódot kell beolvasni, ezt követik a beteg adatai, majd a TAJ szám és a kiállítás dátuma. Utóbbi azért is fontos, mert egy új szabály értelmében csak 3 hónapig érvényes a kiállított recept. Külön kell bevinni a rendszerbe a vényen szereplő BNO kódot is, ami a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló kódrendszer rövidítése. Ennek segítségével az összes betegséget, illetve sérülést egységes jelöléssel látják el a világ minden pontján. A gyógyszer neve és darabszám rögzítése után, pedig még mindig hátra van a fizetés, ami a visszaadással együtt továbbnöveli a várakozást és a sort.
Az új rendszerrel a gyógyszertár dolgozói sincsenek megelégedve, ugyanis gyakran hosszú perceket is igénybe vesz a kapcsolat létrejötte a patika és a Társadalombiztosító adatbázisa között. A műholdas kapcsolatot ilyenkor viharok, vagy más légköri jelenségek zavarják be. A visszajelzés megérkezése nélkül azonban lehetetlen az új recept feldolgozásának megkezdése.
Bár az alapos dokumentálás mindenképpen hasznos, mert a pontos adatrögzítés része a pontos receptkitöltésnek is, ugyanakkor a már említett BNO kód az adminisztrációs munka mellett más problémát is felvet.
Sebesné Kőhegyi Márta a gyógyszertár vezető szerint BNO kód jelöli a betegséget is, innentől kezdve nyilvános az, hogy a beérkező betegnek milyen panasza, illetve betegsége van, holott ez igazából nem tartozik senkire. Megeshet például, hogy a betegségekben jártas betegek a szomszéd receptjére pillantva megtudhatják betegtársuk panaszát is. Ez a jelölés a táppénzes papírokon is szerepel, így a munkáltató is hozzáférhet a dolgozó adataihoz, s így ott is kiderülhet betegsége.

Az egész procedúrának jelenleg még csak ellenőrző szerepe van, komolyabb szankciókra azonban már 2008. január 1-től is számíthatnak azok a betegek, akik nem fizetnek társadalombiztosítási hozzájárulást, mert nekik nem jár majd támogatott árú gyógyszer a jövő évtől. Addig is csak reménykedni lehet benne, hogy a TB hamarosan korszerűsíti a rendszert a zökkenőmentes működés érdekében.

Veres Dávid
-hirdetés- -hirdetés-