Bár a konkrét tervek már jó ideje készen állnak, a papírlapokból eddig nehezen rajzolódott ki a Fõ utca új külseje. Most, a tényleges munkálatok megkezdésével látványosabb szakaszához ért az építkezés, már folyik az útpadkák kialakítása és a forgalomlassító szigeteket elhelyezése is.
Az egykori Iparcikk Áruház elõtt kezdõdik az a szakasz, amely pénzt nyert a felújításra, s a Nándor utca végén álló buszmegállóig tart. Ezen a részen az egész útszakasz szegélyezést kap mindkét oldalon, s új burkolatot is. A járda az utca templom felõli oldalán újul csak meg, ám egyelõre még nem eldöntött, hogy térkõ, vagy aszfaltburkolat kerül ide.
Forgalom- és biztonságtechnikai okokból több helyen, így az Erdõsor utcai keresztezõdésnél is forgalomtól elzárt területet, vagy szigetet alakítottak ki, amivel többek között a levágott ívû kanyarokat lehet megszûntetni, de hatékonyan csökkentik az autók sebességet is. Ilyen szigeteket helyeztek el a Nándor utcai keresztezõdésnél is, az út mindkét oldalán. Méretüket úgy alakították ki, hogy a nagyobb jármûvek is akadály nélkül közlekedhessenek.
Az Erdõsor utcától mintegy 150 méter hosszúságban a vizet a felszín alatt vezetik majd el, így a mostani árok itt megszûnik. Helyette az esõvíz egy zárt csövön keresztül távozik majd a felszín alatt. Fent pedig egy sík, rendezett terület szépíti majd az utcaképet. Az utca többi részén a megszokott nyitott vízelvezetõ árkok, úgynevezett folyókák végzik majd ezt a munkát, ám itt az árkokat újra építik, ezzel esztétikusabb külsõt kapnak.
A tervezésnél már a biciklivel közlekedõkkel is számoltak, így a Millenniumi park mellett haladó gyalogos és kerékpárút a templomnál csatlakozik majd a most kialakított kerékpárúthoz, ami innen indul a vasúti átjáró irányába. Sajnos a fõ utca másik felén nem lesz külön sáv a kerékpárosoknak, így õk kénytelenek lesznek továbbra is hagyományos utat választani.
Az építkezési munkálatok a tervek szerint még mintegy másfél hónapig tartanak, addig útszûkületekre és forgalomkorlátozásokra is lehet számítani. Homlok Antal építésvezetõ augusztus 15-ét egyelõre tartható átadási határidõnek véli. Jelen pillanatban azon kívül, hogy az itt élõknek elég sok gondot okoz a zaj, illetve a közlekedési nehézségek, bízik benne, hogy más, a munkálatokat bonyolító tényezõre nem kell számítani.
A templom mellett található Kígyótaposó Mária szobor környéke is megújul, bár nem az útfelújítási projekt részeként, hanem önkormányzati beruházásként. A terület egy részét leburkolják, másik részét pedig parkosítani fogják.
A Fõ utcai építkezésekkel párhuzamosan a felújítások külsõ szakaszán, a település szélétõl az államhatárig tartó területen jelenleg a talaj teherbírásának javítását végzik, a munkálatok tehát a kezdeténél tartanak még. A kinti szakasz nem kap díszburkolatot, s külön kerékpársávot sem alakítanak ki rajta.
Az építkezés során keletkezett beton, illetve bitumentörmeléket ideiglenesen az önkormányzat által kijelölt területre szállítják. Onnan -ha már alkalom nyíilik a jelenleg még technikailag korlátozott feldolgozására – a hulladéklerakóba kerül, a feltört beton a késõbbiekben ugyanis feldolgozható, s a visszadarált anyagokból új térelemek, szegélykövek készülhetnek majd. A mostani felújítás során csak új anyagokat használnak fel, de ezek szerepet kaphatnak majd más utcák rendezésénél.
V.D.


