Szabálysértést követnek el azok a fuvarosok, akik rendszeresen az út szélén parkolnak kamionjukkal. A nehéz jármûvek ugyanis rongálják az utakat, és balesetet okozhatnak. Alternatív megoldásként az önkormányzat erre a célra alkalmas közterületeket jelölt ki a kamionok számára, amelyeket pénzdíj ellenében vehetnek igénybe a fuvarosok.

Eddig két kamionsofõrnek küldött ki felszólító levelet az önkormányzat, amelyben felhívják a fuvarosok figyelmét, hogy ne a házuk elõtt parkoljanak jármûvükkel. A közterület-foglalásra vonatkozó rendelet szerint ugyanis szabálysértést követ el az, aki közterületet huzamosabb ideig engedély nélkül használ.

Póczáné dr. Kovács Zsuzsanna, Jánossomorja jegyzõje elmodta: „Több helyen tapasztaljuk, hogy közterületet, önkormányzat kezelésében lévõ utakat használnak hosszabb idõre nagy súlyú, rakott tehergépjármûvek, ami egyrészt veszélyezteti a biztonságos közlekedést, másrészt pedig az utak állapotát jelentõsen rontja.”
Az önkormányzat ezért három parkolóhelyet jelölt ki, amelyeket díj ellenében használhatnak a kamionosok: az egyik a szentjánosi temetõ bejáratánál lévõ parkoló, a másik a szentpéteri temetõ melletti terület, a harmadik pedig az Óvoda utca és a Dicsõfi utca keresztezõdésénél lévõ parkoló. Erre a három önkormányzati tulajdonban lévõ területre Szalai Imrénél, az önkormányzat építészénél kell közterület-foglalási engedélyt kérni. Az a kamion, amelyik a tiltás ellenére az utcán parkol, a jogszabály szerint 30 000 ft-ig terjedõ pénzbírsággal sújtható.
Az utcán parkoló kamionokra Bella Zsolt képviselõ hívta fel a képviselõ-testület figyelmét a legutóbbi testületi ülésen. Winkler László képviselõ, mint szintén a szakmában dolgozó vállalkozó, elmondta, manapság elterjedt szokás, hogy a nagyobb vállalkozók vidéki lakással rendelkezõ sofõröket vesznek fel, és éjszakára hazavitetik vele a jármûvet, akár rakottan is, mert így megspórolják a parkolási, tárolási költségeket. Vidéken ugyanis általában nem kell fizetni a parkolásért.