Két utca felújítására nyert pénzt az önkormányzat a megpályázott öt közül. Az Ady Endre és a Felsõlókert utcát fogják nyáron újraaszfaltozni. Az Iskola, a Bercsényi és a Fehérkereszt utcákra nem kapta meg a város a kért pénzt.

Szalai Imre, az önkormányzat építésze elmondta, a pályázat mind az öt utca esetében tartalmilag és formailag szakszerû volt, a siker nem ezen múlt, hanem azon, hogy az ötbõl csupán két utca fért bele a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázati keretébe. A két nyertes utca az önkormányzat által felállított rangsor alapján került ki az öt közül. Ebben a rangsorban az Ady Endre utca volt az elsõ helyen rossz állapota és nagy forgalma miatt, és mert ez az utca köti össze Szentpétert Szentjánossal, illetve a várost a 86-os úttal. A Felsõlókert utca szintén nagyon rossz állapota miatt került a második helyre. Várhatóan 3 hónapon belül eldõl, hogy ki lesz a kivitelezõ, és nyáron megvalósulhat a két utca felújítása.