Nikházi Márk, a magyar U17-es válogatott jánossomorjai középpályása a portugáliai selejtezõrõl való hazaérkezte után beszélt a jtv.hu olvasóinak a fogadtatásról, a csapatról, és persze a közelgõ megmérettetésrõl is.
– A magyar labdarúgás hosszú évek óta egyik legnagyobb sikerét értétek el azzal, hogy a csapat csoportelsõként kijutott a luxemburgi U17-es Európa-bajnokságra. Az országos sajtóban sorra jelennek meg az elismerõ cikkek, a közvélemény is e sikerrõl beszél. Ti hogy éltétek meg a gyõzelmet?
– A hazaérkezésnél tudatosult igazán, hogy ez mit jelentett itthon. Nagyon jó érzés volt, amikor Portugáliából megérkezve kis tömeg fogadott a reptéren. Tapssal, zászlókkal köszöntöttek minket. A magyar labdarúgás vezetõ személyiségei is a reptéren várták a csapatot, és több felnõtt játékos is gratulált.
Örülök az eredménynek, fõleg, mert nem kis dolog, hogy egy olyan csoportból tudtunk kikerülni az Európa-bajnokságra, ahol a felnõttek szintjén a csoportunk mindhárom résztvevõ országának csapata ott van a nyáron kezdõdõ németországi világbajnokságon. A portugáliai selejtezõn a svéd, az ukrán és a házigazda portugál válogatottat sikerült magunk mögé kényszeríteni, de úgy is indultunk neki, hogy a kijutás volt az elsõdleges cél.
– VB résztvevõk U17-es válogatottjait elõztétek meg, miközben a magyar felnõtt válogatott nem jutott ki a selejtezõ csoportból. Ez azt is jelenti, hogy veletek a magyar labdarúgás fejlõdõ ágba ért?
– Igen. Nagyon sokat változott az utánpótlás-nevelés Magyarországon az elmúlt években. Egyrészt megváltozott az edzõk képzése is a hazai utánpótlás-szinten és így persze minket, fiatalokat is jobban felkészítenek a játékra. A megfelelõ szakmai utánpótlás-nevelés érdekében született meg Agárdon a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia is, ami jelenleg az ország legkiemelkedõbb utánpótlás-nevelõ intézménye. Ez egy, az MTK égisze alatt mûködõ bentlakások kollégium, ahol a foci, a tanulás és a szabad program során is folyamatosan együtt van az egész csapat. Nem véletlen, hogy a jelenlegi válogatott 18 kerettagjából 14-en itt tanulunk és focizunk.
– Május elején indul az EB. Milyen eredményre számítasz?
– Eddig tudjuk, hogy Belgium, Szerbia és Montenegró, Németország, valamint a házigazda Luxemburg került be. (Azóta eldõlt: Luxemburg mellett Németország, Magyarország, Csehország, Belgium, Spanyolország, Szerbia-Montenegró, továbbá Oroszország – rajtunk kívül mind a németországi VB-n résztvevõ országok – jutott ki az Eb-re. – A szerk.) Két négyes csoport lesz az EB-n, az elsõ az elsõvel, a második a másodikkal játszik majd a dobogós helyezésekért.
Akik ide eljutottak, azok egyforma képességû csapatok, és csak a pillanatnyi forma fog dönteni. Sok esélyünk van az elsõ háromba kerülni, ami azért fontos, mert az elsõ három helyen végzett csapatok jutnak tovább a világbajnokságra.
– A sajtó több ígéretes tehetséggel foglalkozott a csapatból. Ott van például Németh Krisztián, akirõl a svéd csapat vezetõje már az ukránok elleni mérkõzés után klasszis játékosként beszélt, és aki aztán mesterhármas ért el ellenük. De többeteket kiemeltek már a lapok. A mostani eredmény a csapat vagy inkább az egyéni teljesítmények érdeme?
– Ez azért érdekes, mert végül is mindkettõ. Németh Krisztián, aki öt gólt szerzett a tornán, tényleg tehetséges játékos, ám neki is a passzokat kell berúgnia. Vagyis nagyon fontos, hogy hátulról segítsék. A jó egyéni teljesítményeknek a megfelelõ csapatmunka az alapja, és a csapat eredményeit is az egység adja szerintem. A foci egy csapatjáték. Ezért szerintem ez az eredmény is a csapat érdeme.
Hauptmann Tamás


