15 új szélerõmû épül Mosonmagyaróváron a hegyeshalmi út mellett. A szélkerekek az eddigieknél nagyobb teljesítményûek lesznek, és várhatóan 1-2 éven belül készülnek el.



Molnár Csaba, a mosonmagyaróvári önkormányzat fõépítésze a JTV-nek elmondta, a 15 új szélerõmûvet három különbözõ beruházó építi. Az egyik cég 4 szélkereket állít majd fel, a másik 2×5 darabot, a harmadik pedig a meglévõ kettõ mellé még egyet.

Ezek a szélerõmûvek nagyobbak lesznek a mosonszolnoki, és a két meglévõ óvári 600 kW-os keréknél, de még a 75 méteres újrónafõi erõmû is viszonylag kicsinek számít a maga  800 kW-os  teljesítményével. Az új szélkerekek magassága eléri majd – rotorral együtt – a 140-150 métert. A szélkerekek egyenként átlagosan félmilliárd forintba kerülnek a befektetõnek, és várhatóan legkésõbb 2007-ig elkészülnek.

Jelenleg ennek a 15 szélkeréknek van építési engedélye, és az áramszolgáltató, az EON is ennyi erõmû áramtermelését tudja fogadni. Molnár Csabától megtudtuk, Mosonmagyaróvár alkalmasnak ítélt területén ezeken kívül még körülbelül 5 erõmû helyzhetõ el, de a város egyelõre nem szándékozik többet telepíteni.