Szigetközi Kutatóközpont épül a mosonmagyaróvári egyetem beruházásaként. A mintegy 180 millió forintos fejlesztés a tájegység ökológiai változását vizsgáló szakemberek munkáját segíti majd.
Neményi Miklós dékánhelyettes elmondta, hogy bár hosszú ideje foglalkoznak biológiai kutatásokkal, csak most sikerült forrást szerezni a központ létrehozására. Az új intézményben magas szintû laboratórium is helyet kap, de nyaranta otthonául szolgál majd a különféle nyári ismeretterjesztõ táboroknak is. A kivitelezési munkák jövõ év elején kezdõdnek meg a Lajta-parti területen.
(Kék Duna Rádió)


