Folyamatosan jelentkezhetnek a pályakezdõk a Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségein. Rimányiné Somogyi Szilvia igazgató a Kék Duna Rádiónak elmondta, hogy a regisztrált fiatalok száma két hónap alatt csaknem a duplájára ugrott: a júniusi 650 fõ után most már 1122 pályakezdõt tartanak nyilván.
A növekedés annak is köszönhetõ, hogy azok a fõiskolákra, egyetemekre jelentkezett diákok is megjelentek az irodákban, akiket végül nem vettek fel a választott intézménybe. A szakember hangsúlyozta, hogy az utóbbi hónapokban szinte ugyanennyi fiatalt már el is tudtak helyezni. A jelentkezõknek személyre szabott szolgáltatással, álláskeresési technikákkal, õsztõl pedig különféle képzésekkel próbálnak segíteni az elhelyezkedésben, számolt be róla a rádió. Továbbra is keresettek a mérnökök és az orvosok, ellenben a jogászok, a közgazdászok és a tanítók nehezen találnak munkát.


