Május 4-én triatlon versenyt rendeztek városunkban általános iskolásoknak. A Megyei Triatlon Szövetség támogatásával zajló sporteseményen 27 gyerek vett részt.

Második alkalommal szervezett triatlont Mórocz József tanár, a jánosi iskolában. Az indulóknak először 12 hosszt, tehát 300 métert kellett úszniuk az uszodában, majd a kerékpározás következett, amelynek távja három kör volt az iskola elől indulva az Iparos utca – Erdősor utca – Legelő utca – Hanság utca útvonalon. Aki ezzel végzett, a bicikliről lepattanva kezdhette is a futást a tornacsarnok mellől, a Fő utcán át, az óvodánál visszakanyarodva az Iparos utcába – ebből is három kört. A befutó a csarnok mellett volt.

A verseny lebonyolításában részt vett dr. Zakariás Géza, a Megyei Triatlon Szövetség elnöke is (huszonhatszoros országos bajnok triatlonban), aki beszédében elmondta, az ehhez hasonló versenyek célja, hogy jobban megismertessék a gyerekekkel ezt a sportágat. Bemutatta a résztvevőknek Major József magyar bajnok duatlonozót, aki egy kis alföldi településről indult, mára pedig már a debreceni Európa Bajnokság válogatott csapatának tagja. A díjakat is ő adta át a gyerekeknek.  “Nem muszáj ahhoz nagyvárosban születni, hogy valaki komoly sportsikereket érjen el” – mondta a gyerekeknek Zakariás Géza.

-hirdetés- -hirdetés-