A befektetések ösztönzése volt a témája annak a műhelybeszélgetésnek, amelyet március 22-én kedden rendeztek a jánossomorjai Polgármesteri Hivatalban. A résztvevők úgy gondolják, Jánossomorja ipari területeinek fejlődése példa értékű, és optimistán látják városunk esélyeit a további befektetőknél.

A “Településmarketing mint a területfejlesztés hatékony eszköze” című, nyolc részből álló workshop-sorozat harmadik állomása volt Jánossomorja. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és a Limex Tanácsadó, Szolgáltató és Információs Kft. szervezésében a résztvevők a további befektetések elősegítésének módszereiről cseréltek tapasztalatot.

A program szerint először dr. Kurunczi Károly polgármester köszöntőjében bemutatta Jánossomorját a megjelenteknek. Ezután Szentesi Árpád, az AMB Components Hungary Bt. ügyvezető igazgatója beszélt cége fejlődéséről mint egy sikeres befektetés történetéről. Az 1997 óta működő AMB mintegy 500 dolgozójával ma már a legtöbb embert foglalkoztató cég városunkban.

 

Vonzzuk a befektetőket

Bécsből érkezett a rendezvényre dr. Berényi Ferenc, Magyarország ausztriai nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa, aki a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. igazgatójaként befektetés-ösztönzéssel, partnerközvetítéssel és a tőkekivitel támogatásával is foglalkozik. Előadásában gratulált Jánossomorjának a befektetőkkel kialakított kapcsolathoz, és példa értékűnek nevezte a település vezetése és a befektetők közötti kooperációt. Különösen előnyösnek tartja, hogy városunk ipara több lábon áll: az élelmiszerektől kezdve az építőanyagok, elektronikai cikkek gyártásáig többféle iparág települt ide. Mint mondta, a cégek hozzá eljutott visszajelzései alapján Jánossomorján jó, motiválható a munkaerő. Fő témaként az osztrák cégek magyarországi jelenlétéről és a befektetők elvárásairól beszélt. Az osztrák-magyar gazdasági kapcsolatokat érintve röviden jellemezte az osztrákokat mint üzleti partnereket, és receptet ajánlott arra, hogyan érdemes nyugati szomszédainkkal üzletet kötni. Gyakorlati tanácsokat adott a befektetők idecsábításához.

Kétoldalú együttműködés

Elmondta, nem kimondottan arról van szó, hogy a befektető tesz szívességet a városnak azzal, hogy ide települ, és itt fizet helyi adót, hiszen a város is segíti a befektetőt azzal, hogy területet, infrastruktúrát és munkaerőt biztosít számára, így ezek mindkét félnek hasznot hozó kapcsolatok. Mégis a város feladata az, hogy megkönnyítse a befektető dolgát. Egy önkormányzat egyrészt akkor befektetőbarát, ha gyorsan tud dönteni. Másrészt fontos a jó bemutatkozó anyag, amelyből az érdeklődő cég nemcsak a tevékenységével, hanem az ide költöző dolgozói számára adott életfeltételekkel kapcsolatban is információkat kaphat a városról. Így a tájékoztatónak tartalmaznia kell a térképek mellett információkat a vagyoni viszonyokról, a képzési struktúrákról, a környéken található munkaerőről, a bővítési lehetőségekről, és arról, hogy milyen az infrastruktúra az ipari területen. Ami az életkörülményeket illeti, Jánossomorja esetében jó pont lehet a befektetők szemében az autópálya illetve Mosonmagyaróvár és Győr közelsége. A tájékoztató anyagon kívül a tanácsos szerint szükség lenne egy marketinges szakemberre, aki fenntartja a kapcsolatot a befektetővel, válaszol a kérdéseire, elintézi a problémáit.

Hutflesz Mihály, a Limex Kft. ügyvezetője fontosnak tartja, hogy Jánossomorján a középvállalkozások vannak túlsúlyban, amelyek egyébként hiányoznak a térségben.  Elmondása szerint ennek a workshopnak a jelentősége az, hogy hozzájárul a város ismertebbé és népszerűbbé tételéhez. Mint mondta, a résztvevőkben kimondottan kedvező kép alakult ki Jánossomorjáról.

A beszélgetés meghívottai között volt még dr. Németh Kálmán, Répcelak polgármestere, és Jánossomorja önkormányzatának képviselői. A résztvevők a program befejezéseként üzemlátogatáson vettek részt az AMB-nél.

-hirdetés- -hirdetés-