Nem lesz további létszámcsökkenés az AMB-Components Hungary Jánossomorjai üzemében, nyilatkozta televíziónknak Szentesi Árpád, a gyár ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt hetekben közel 60 fővel csökkentették az üzem dolgozói létszámát, mivel a gyár megrendelési állománya jelentősen csökkent, ez pedig komolyabb ésszerűsítő intézkedéseket vont maga után. Az igazgató kiemelte, bár kénytelenek voltak megválni több dolgozótól, a távozók minden törvényes járandóságot megkaptak, hiszen többnyire közös megegyezéssel távoztak a cégtől. A megrendelések elmaradásának oka az, hogy általános keresletcsökkenés mutatkozik az autópiacon, vagyis sokkal kevesebb gépjárművet vásárolunk Európa-szerte, mint régebben. Bár a változás létszámcsökkenéshez vezetett a helyi üzemben, a cég nem tervezi egy munkafázis áttelepítését sem más területekre. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy az AMB-Components Hungary jelentősége csökkenne a térségben. Szentesi Árpád elmondta, a piac változásainak megfelelően próbálnak a továbbiakban más megrendelések után is nézni, sőt elképzelhető az is, hogy nem csak az autógyártás, hanem más ipari szakágak megrendelésit is teljesítenék a jövőben. Ha e terv sikerül, elképzelhető, hogy biztosabb piaci helyzetet kialakítva már jobb idők köszönthetnek az üzemre.

-hirdetés- -hirdetés-