Már végleg eldőlt, idén nem bolygatja meg településünk életét a Non-Stop vetélkedő.

Az előző rendezvényt szervező Balassi Bálint Ifjúsági Klub tagjai elmondták, az elmaradás oka, hogy idén nem jelentkezett megfelelő számú, a vetélkedő megszervezésére vállalkozó személy. Mint ismeretes, az ifjúsági klub a hagyomány életben tartása miatt rendezte meg az előző vetélkedőt, az idén soron következő lebonyolítását azonban már egy arra vállalkozó társaságra szerette volna bízni. A klub a szervezésben, kivitelezésben segítséget nyújtott volna, az új csapatra a feladatok, a konkrét vetélkedő kidolgozása, lebonyolítása várt csupán – hiába. A felhívásra ugyanis nem jelentkezett megfelelő számú és tapasztalatokkal bíró vállalkozó, így a rendezvény elmarad. Hauptmann Tamás, a klub elnöke elmondta, nem vártak ilyen fokú érdektelenséget, hisz az előző Non-stop utáni visszhangokból arra következtettek, sokan szeretnék bizonyítani szervezőkézségüket. Kiemelte, két lelkes fiatal jelentkezett ugyan a felhívásra, ám a megfelelő szintű lebonyolításhoz egy komolyabb csapatra lett volna szükség, azonban több vállalkozó már nem akadt. A történtek ellenére reméli, a vetélkedő hagyománya nem szakad meg itt, és jövőre egy szervezett, lelkes csapat megrendezi a Non-Stopot.

-hirdetés- -hirdetés-