Régi fényében tündököl a Sós Antal Közösségi Ház, a héten adták át a felújítás után a közösségi teret. Az önkormányzat pályázaton nyert támogatást a projekt megvalósítására, valamint saját költségvetéséből is fordított erre a célra.
Kategória - Hírek
Színes programok, koncertek várták a kilátogatókat szombat délután a szentjánosi templomtéren. Az iskolások idén is kis műsorokkal kívántak mindenkinek boldog ünnepeket.
A város járdafelújítási programja keretében a Liget utca egyik oldalán újult meg a járda, több mint 500 méteres hosszon. Itt a végleges befejezésre és a tereprendezésre már csak az ünnepek végén kerül sor, ám a biztonságos járda már az ünnepeken szolgálhatja az erre járókat.
Ajándékokkal teli cipősdobozok leltek új gazdára szerdán a művelődési házban. A Binder dolgozói már évek óta csatlakoztak az országos kezdeményezéshez és gyűjtik a cipősdobozokat karácsony előtt, amit minden éven a rászorulóknak adományoznak.
A héten már a postaládákba került a városi hírlevél idei negyedik, téli száma. Az elmúlt hónapok önkormányzati híreit, információit összefoglaló füzetet a város adja ki és juttatja el minden háztartásba, hogy ezzel is tájékoztassa az önkormányzat ügyeiről a lakókat.
Téli szünetre vonultak a helyi kézilabda szakosztály játékosai. A csapat a tabella végén, pont nélkül zárta az őszi menetelést, a lejátszott 7 mérkőzésen sajnos nem sikerült megszorongatni az ellenfeleket.
Advent harmadik hétvégéjén Szentpéteren várta karácsonyi forgatag a közös várakozásra vágyó helyieket, számos programmal, koncerttel és persze forralt borral, süteménnyel.
Hétfő reggel megérkezett a Mikulás az iskolákba és az óvodákba egyaránt. Volt, ahol belépett az osztálytermekbe, de volt, ahol az ablakból köszönthették őt. A gyerekek kortól függetlenül mindenhol nagyon várták.
Új nagy játszótéri játékkal bővül Jánossomorja. Egy hat méter magas világítótornyot állíttat az önkormányzat a gyerekek örömére a központban.
Megható pillanatokkal, kiváló előadásokkal hozta közelebb a karácsony hangulatát az Alapfokú Művészeti Iskola adventi koncertje a diákok családjaihoz.

