Négy jánossomorjai rendőrnek is köszönetet mondtak éves munkájukért Szent György napja, a magyar rendőrség ünnepe alkalmából.
Kategória - Hírek
Ihász Veronika, napjaink egyik legnagyobb hazai darts-sztárja is segítette a helyi diákokat az egyre népszerűbb sportban. A helyi darts-szakosztály rendezett népszerűsítő délutánt az iskolában, ahol neves felnőtt és junior játékosok mutatták be a sportot. A cél a szakosztály utánpótlás-nevelésének...
Művészi pályáján is meghatározó korszakhatárhoz ért a jánossomorjai festőművész, Glázer-Kozma Edit, aki ritkán látható, önálló kiállításon mutatta meg legújabb munkáit a közönségnek.
18 kislányt és 13 kisfiút üdvözölhetett Jánossomorja a város immár tizedik babaköszöntőjén, ahol a tavalyi év második félévben világra jötteket ünnepelhettük. Az örömöt tetézte, hogy az elmúlt évben kiemelkedően sok, 65 baba érkezett Jánossomorjára.
A kitelepítésre emlékezett a Német Nemzetiségi Önkormányzat szombat délután. A sorstragédia 76. évfordulója alkalmából több helyszínen is fejet hajtottak és felavatták a felújított Fehérkeresztet.
Civil faültetéssel ünnepelte a Föld Napját szombaton délelőtt a Zöld Jánossomorja csoport. A környezettudatos aktivisták egy ligetet alakítanának ki a Széchenyi utca végén az önkormányzattal együttműködve, ide ültették a felajánlott fákat.
Újabb nevekkel bővült a pusztasomorjai első világháborús hősök emléktáblája.
Krisztus kereszthalála és feltámadása – ezt ünnepli a keresztény egyház húsvétkor. Jánossomorján is a hagyományos szertartásokkal készültek és ünnepeltek a hívek mindhárom településrészen.
A húsvétra készültek az óvodák is a héten. Mindenhol bábelőadásokkal, kézműveskedéssel és vetélkedőkkel várták a nyuszit a gyerekek, aki minden oviudvaron meg is jelent, sőt, ajándékokat is hozott.
Szerdán még délután is gyerekzsivajtól volt hangos a kék bagoly bölcsőde udvara. Játékok, nyuszik és bárányok is várták a bölcsiseket és családtagjaikat a húsvétváró családi délutánon.

