Két különleges jánossomorjai tábor is várta a gyerekeket az elmúlt hetekben: A nyár legnagyobb létszámú táborát rendezte meg az iskola július 2-a és 6-a között Balatonbogláron.
Kategória - Hírek
Régi kedves ismerősökkel búcsúzott a TérZene sorozat évada: Donyec István és fia adott koncertet utolsóként, előtte pedig a helyi fúvósok mutatták meg, hogy muzsikálnak csornai barátaikkal közösen. A tíz koncertes finist maga mögött tudó program azonban folytatódik, a szervező művelődési ház az...
A szülőknek tartott előadással zárta az évet az iskola bábcsoportja is, múlt héten, a Glázer-Kozma Galériában. A csoport egy klasszikus darabon dolgozik, Vitéz László Aranyországbeli kalandjait viszik színre, a kezdő bábosoknak ajánlott totembáb-technikával.
Tűzugrás, koncertek, kiállítások invitálták a közönséget Jánossomorján az év legrövidebb éjszakáján. Szent Iván éjjeléhez számos szokás kapcsolódik. Ekkor ünneplik országszerte a múzeumok éjszakáját is, amihez városunk is csatlakozott.
Vidám délután várta a gyerekeket a nyári szünet első vasárnapján a Pusztasomorjai Gödörben. A hagyományos gyereknapi rendezvény tavaly a vírushelyzet miatt került a nyári szünet elejére, idén pedig már eleve júniusi programként szervezték.
Kitört a nyári szünet, minden helyi iskolában bezárták a tanévet a héten. A bejelentést pedig kivétel nélkül a diákok felhőtlen öröme kísérte. A Klafszky-tagiskolában csütörtökön, míg a központi intézményben pénteken tartották a tanévzárókat.
A templom búcsúját ünnepelték a mosonszentjánosi hívek. A névadóról, Keresztelő Szent Jánosról június 24-én emlékezik meg az egyház, az ezt követő vasárnap tartja minden évben az ünnepi szentmisét Kótai László plébános.
Az aszfaltozási szakaszba értek a város idei útépítési- és útfelújítási munkái. A héten már a Domb utca új burkolatát készítette el a kivitelező, ami nagy könnyebbség lesz az erre közlekedőknek, iskolába járóknak.
A megszokottnál kisebb létszám, de annál nagyobb lelkesedés jellemezte az idei, immáron kilencedik alkalommal megrendezett kenutábort Dunaszigeten.
Elbúcsúztak a végzősök mindkét iskolában Jánossomorján. A város és az intézmény is elismerte a példaértékű munkákat, eredményeket. Idén hárman is átvehették a város kiváló tanulójának járó elismerést.

