Kategória - Hírek

Videó

Elhunyt Hegedüs Iván

Két hete elhunyt Hegedüs Iván, Jánossomorja elismert, nyugalmazott pedagógusa, aki a város civil életében is példamutató aktivitással tevékenykedett és ösztönzött másokat is erre.

Videó

Újrónafői fórum

Jánossomorjai fiatalok kerekasztala segített az ifjúsági élet problémáinak megoldásában Újrónafőnek és partnertelepüléseinek. Uniós forrásból erősíthette közösségét és kapcsolatait a szomszédos település a hétvégén.

Videó

Elég a pályázati tartalék

Sikerült elegendő pénzt félretenni ahhoz, hogy a város által megnyert idei pályázati fejlesztések az áremelkedések ellenére is megvalósuljanak Jánossomorján. A helyzetet a keddi, rendkívüli testületi ülésen tárgyalhatták meg a képviselő-testületi tagok.

Videó

Táborok Jánossomorján

Táborok sokaságát hozták a szünidő első hetei. Ugyanakkor volt olyan hét, amikor akár három tábor is zajlott egyszerre, és olyan is, amikor egy sem. Pedig a szülőknek, szervezőknek és gyerekeknek is jól jönne a jobb összehangoltság.

Videó

Pormegkötés

Nagy meleg és hőségriadók jellemezték az elmúlt heteket. A kánikula hatásai ellen küzdve az önkormányzat pormegkötő locsolással is igyekezett enyhíteni a melegben erősen porzó utcák lakóinak mindennapjain, nemcsak Jánossomorján, hanem Hanságligeten és Újtanyán is.

Videó

Polgári védelem

Felkészülni a veszélyhelyzetek elleni gyors védekezésre, a védelmi szolgálatok segítésére – ez a célja a polgári védelemnek. A város polgári védelmi egységének tartott továbbképzést a Mosonmagyaróvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség múlt hónap végén.

Videó

Kölyök Gödör

A legkisebb lurkóktól a legnagyobb kamaszokon át a családokig mindenki megtalálhatta a kedvencét a játékok, programok és sátrak között a város gyermekeknek szóló délutánján: Múlt hét vasárnap nagy sikert aratott a Kölyök Gödör a pusztasomorjai pihenőparkban.

Videó

Hanságring és Feel The Vibe

Felavatták a Hanságring modellautó-pályát, amit a hobbisport helyi követői készítettek el városi segítséggel – Erre az első szabadtéri zenei pikniken, a Feel The Vibe-on került sor a Lókertben. Mindkét programban közös, hogy eltökélt civilek szervezték a közösségi eseményt.

Videó

Semmelweis-nap

Helyben maradnak a védőnők, bár az irányítást az önkormányzatok helyett az állam vette át júliustól. Ezt a Semmelweis-napon jelentette be Lőrincz György polgármester.