Szerző: JTV

Pályázatok 2020-ban

Összesen hét nyertes pályázatból közel 105 millió forintnyi támogatás gazdagította Jánossomorja szellemi és épített értékeit 2020-ban, amivel a körülményekhez képest elégedett lehet a város. A jövőben azonban nagyobb hangsúlyt is kaphat a pályázati forrás a felújítások, beruházások finanszírozása érdekében. A költségvetés tervezésében ugyanis teljes a bizonytalanság a kilátásba helyezett, de még nem pontosan látható gazdasági intézkedések miatt.

Járdafelújítási program

Év végére teljesült a város 2020-as járdafelújítási terve, a megcélzottnál több szakaszon. 2020-ban több mint másfél kilométer járdaszakasz újult meg, összesen 14 utcában. Az idei járdaépítési keretet év közben három millió forinttal meg is emelte az önkormányzat, így összesen 28 millió forintot fordíthatott járdáira Jánossomorja, saját forrásból.

Parkolóbővítés

Megújult a szentjánosi temető parkolója az ünnepekre. A terület nem megfelelő vízelvezetését árkolással rendezte a városüzemeltető, és a füves rész felé bővítette is a megállóhelyek számát, mivel a nagyobb temetések, ünnepek esetén az eddigi férőhelyek kevésnek bizonyultak.

Éjféli mise

Sokan ünnepelték az éjféli misén Jézus születését Jánossomorján, a szentjánosi templomban. A kijárási korlátozást 25-én reggelig feloldották, így sokan karácsonyozhattak családjukkal, vagy látogathattak el az egyházi szertartásokra.

Elvonhatják az iparűzési adó felét

Felére csökkentené a kormány jövőre a kis- és középvállalkozások, illetve az egyéni vállalkozók önkormányzatokhoz befizetett iparűzési adóját. A 25 ezer fő alatti települések támogatást kapnának a hiányuk pótlására. Az intézkedés megrengetheti a hazai önkormányzati szférát, és Jánossomorját is.
 

Sikeres évet zárt a német önkormányzat

Bár a vírushelyzet miatt a legtöbb rendezvény elmaradt, a Német Nemzetiségi Önkormányzat nem tétlenkedett az idén. Folyamatos egyeztetések, tervek, pályázatok tették sikeresség az elmúlt időszakot.

Softball torna

Sokan ünnepelték az éjféli misén Jézus születését Jánossomorján, a szentjánosi templomban. A kijárási korlátozást 25-én reggelig feloldották, így sokan karácsonyozhattak családjukkal, vagy látogathattak el az egyházi szertartásokra.