A járványveszély második és harmadik hullámában sem sikerült, ezért most tartott bemutatkozó estet a Lions Club jánossomorjai csoportja.
Szerző: JTV
Csütörtökön helyezték örök nyugalomra a váratlanul elhunyt Őri Sándor Győzőt, a város zenei és kulturális életének egyik meghatározó alakját.
A jánossomorjai nyugdíjas egyesület is részt vett a Mosonmagyaróvár és Környéke Nyugdíjas Egyesület Kistérségi Kulturális Találkozóján, hétfőn, a mosonmagyaróvári Part Rendezvényházban.
Színvonalas előadásokkal és koncertekkel nyílt ki újra a Hengermalom a múlt hétvégén. A kilencedik Malomfesztivál idén szlovák-magyar együttműködésben valósult meg.
Ezüstéremmel a nyakában tért haza kedden a nemrég zárult korosztályos világbajnokságról Tóth Dániel, jánossomorjai tekés.
Szeptembertől ismét ellenőrzik a tranzit kamionokat a jánossomorjai rendőrőrs munkatársai a 86-os főúton, együttműködve a csornai kapitánysággal is.
Az első őszi hétvégén már fontos mérkőzést vívtak a jánossomorjai softball csapat tagjai. Az egyesület játékosai szinte alig tartottak nyári pihenőt, három különböző csapatban összesen hatan ölthették magukra a nemzeti válogatott mezét, ami komoly elismerése a csapatnál folyó munkának.
Babaköszöntő | Tanévnyitó és ovis ballagás | Parkosítás a kereszteződésben | Újra kamionellenőrzés | Bemutatkozott a Lions | Elhunyt Őri Sándor | Kistérségi találkozó | Malomfesztivál | Ezüstöt tekés | Softball és baseball sikerek
Az alsóbb rétegek szilárdulására várva, technológiai szünet miatt áll a Rákóczi utcai útfelújítás Jánossomorján. A közútkezelő szeptember 13-án tervezi befejezni a megkezdett munkákat, addig még a lakók, közlekedők türelmét kérik. A 86-os főút Jánossomorján átmenő, Rákóczi utcai szakaszán folyó felújítás munkaterületén már több hete csak a forgalomirányító lámpákat üzemben tartó közutas munkatársakat láthatják a lakók. A kiásott és alsó rétegeiben is megerősített útpálya javításának befejezése várat magára, miközben a lámpás forgalomirányítás folyamatos. Ez próbára teszi a lakókat, a...

