Szerző: JTV

Adventi nyitány

Felragyogott a város első adventi gyertyája a főtéren, ünnepi forgataggal nyitotta meg a közös várakozás programjait Jánossomorja.

Növekedő állami elvonások

Több mint 170 millió forintot nem költhetünk például városfejlesztésre. A nemrég napvilágra került, újabb állami elvonások rágós és nehezen emészthető témát adtak a képviselő-testületnek a szerdai ülésen.

Önazonossági rendelet

Elfogadta önazonossági rendeletét Jánossomorja – ezzel a közösségi együttélés szabályait be nem tartó lakásvásárlók ellen szeretne fellépni az önkormányzat.

Klafszky-énekverseny

Közel nyolcvan tanuló állt a zsűrik elé a mosonszentpéteri Klafszky Tagiskola hagyományos Katalin-napi énekversenyén, kedden. A névadó születésének 170. évfordulóját ünneplő intézmény ezúttal is színvonalas megmérettetésnek adott otthont.

Rézfúvós találkozó

15. évébe lépett a Jánossomorjai Rézfúvós Találkozó és Minősítő Verseny, amely mára a tág térség egyik kiemelkedő megmérettetése lett.

Életmentő házszámok

Értékes perceket veszítenek a mentőszolgálatok Jánossomorján a hiányzó házszámok miatt. A lakossághoz intézett kérések kevés változást hoztak, most rendelettel tette kötelezővé a házszámok kihelyezését a város.