Erős és céltudatos a város költségvetése, amit szerdán szavaztak meg a képviselők. Ez azt jelenti, hogy minden korábban elindult fejlesztési programot folytatni tudnak, a város pedig közel 400 millió forintos saját forrást tud fordítani a fejlesztésekre, beruházásokra úgy, hogy költségvetése stabil marad.
Szerző: JTV
Csatornával kötnék össze a Hansági főcsatornát és a Mosoni Dunát, Jánossomorján keresztül, aminek öntözési és vízszabályozási célja van, de akár kenu- és kerékpártúrákra is adna lehetőséget. Csütörtökön mutatták be a terveket a jánossomorjai városházán a szakemberek.
Elűzték a telet a jánossomorjai központi iskola alsós diákjai és tanárai, ahogy már az hagyomány az intézményben.
Babaköszöntő | Költségvetés | Csatorna épül | Télűző diákok | Farsang Pusztasomorján | Kitörés napja |
Egymás után háromszor is lángra kapott a jánossomorjai hulladékdepónia – vélhetően az erős széltől gyulladt be a földelés ellenére a mélyben még izzó szemét. Az új működtető nagy erőkkel dolgozik a helyzet rendezésén, de súlyos mulasztásokat kell pótólniuk.

