Szorosabbá fűznék a közös munkát a kistérségi társulás tagjai, ám ehhez már önálló apparátusra van szükség. Eddig a székhely, Mosonmagyaróvár polgármesteri hivatala végezte a Kistérségi Társulás munkafeladatait, a létrejöttétől, azaz 2004-től. Ez alatt folyamatosan bővültek a települések közös ügyei, pályázati lehetőségei is. Ez tette szükségessé egy önálló munkaszervezet megalakítását – ami, a kistérségi tanács csütörtöki döntése alapján január elsejétől kezdi meg munkáját. Ezzel könnyebben bővíthetnék a közösen fenntartott intézmények körét, hiszen így kedvezőbb állami támogatásban részesülhetnek. Terítékre került a bölcsődék és a szociális intézmények összevonása is.
Szabó Miklós a Mosonmagyaróvári Kistérségi Társulás elnöke elmondta, hogy nagyobb volumenben, hatékonyabban működtethetőek ezek az intézmények. – “Ugyanabból a pénzből hatékonyabb szolgáltatások terjeszthetők ki az egész kistérségre. Másrészt pedig a kistérségi kiegészítő normatívákat akkor tudjuk igénybe venni ezekre az intézményekre, ha kistérségi szervezésbe, irányításba kerül.”
A bölcsődék együttes működtetéséről meg is egyeztek a tagok. Így a tervek szerint január elsejétől kistérségi égisz alatt működik tovább az összes, óvodákba integrált bölcsődei csoport és a környék két bölcsődéje, köztük a jánossomorjai is. Ezzel a jelenlegi munkahelyek nincsenek veszélyben, sőt, a szakmai irányítás színvonala is javulhat.
A bölcsődék mellett azonban a szociális intézményeket is összevonta volna a kistérség a jövő évtől. Így az idősek, a hajléktalanok és a fogyatékosok ellátása, de az étkeztetési szolgáltatás is egy kézbe került volna, de a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatok is. Erről azonban a tanácstagok nem döntöttek, vélhetően azért, mert több kistelepülés nem látja tisztán a jövő évi költségvetését. A közös intézmények anyagi szükségleteit ugyanis a tagtelepülések adják össze. A témákat október 29-én tárgyalják újra. A végleges döntéshez minden egyes tagtelepülés önkormányzatának beleegyezése is szükséges.
HT