Távoli barátokkal büszkélkedhetnek az újrónafőiek: az ország másik végéből, a Debrecen melletti Hajdúböszörményből is érkeznek hozzájuk szakácsok a falunapi főzőversenyükre; mintha csak hazajönnének. De fotókiállítással és kulturális műsorral is kiegészítették a péntek-szombati falunap programjait. Hiszen Rónafőn is szinte mindenki az alföldi városból származik.
Kertész Attila Újrónafő polgármestere szerint azért fontos őrizni az ősök emlékét, hogy a falu összetartozását, közösségtudatát erősítsék.
Hajdúböszörményből került ide hatvannyolc éve Móroczné Nagy Mária is, aki a falu második díszpolgári kitüntetését kapta szombaton írói, költői munkásságáért. Négy könyve jelent meg eddig, amelyekben a hajdúböszörményi életről őrzött emlékeit örökíti meg.
-„ Az élet sok keserves perce lett most megáldva, és meg se tudom ezt úgy köszönni, ahogy megérdemelné. Kicsit szégyellem is magam az egyszerűségemben, hogy ilyen nagy kitüntetést megérdemeltem.”- nyilatkozta a kitüntetett.
A másik díjazott, Kovács Péterné nemcsak pedagógusi aranydiplomáját vehette át most, hanem sokéves közösségi munkájáért is külön önkormányzati kitüntetésben részesítette Kertész Attila, aki az ő helyét vette át két éve a polgármesteri székben. Kovács Péterné ugyanis három választási cikluson keresztül volt a falu első embere, előtte iskolaigazgatóként dolgozott, sőt a helyi vöröskereszt elnöke is volt, most pedig a nyugdíjas klub vezetője. Polgármestersége alatt sokat fejlődött a falu.
Kovács Péterné büszke arra, hogy vezetése alatt nagy mértékben sikerült megjavítani a falu életkörülményeit. – Az összes közművet behoztuk, orvost szereztünk a falunak, telefon is van, szóval minden rendelkezésre áll, ami az élethez szükséges. A többi meg már rajtuk múlik.”
A falunapot tizenkilenc éve minden ősszel megrendezik a rónafőiek a község telepítésének emlékére, de két éve egy másik össznépi mulatság, a tavaszi birkapörkölt fesztivál is színesíti a szomszédos település életét. Pörköltből ugyan most sem volt hiány. Sőt a különféle finomságok versenyében szigorú zsűri döntötte el, hogy melyik legyen a győztes. Persze a legfőbb cél nem az volt, hogy a zsűri, hanem hogy a falu népe jóllakjon.
JV