A betelepülők egyre növekvő száma dolgoztatta meg idén leginkább a helyi rendőröket: Fontos feladat kiszűrni a gyanús, bűnöző elemeket az ide érkező munkavállalók közül. A szerdai testületi ülésen elhangzott rendőrségi beszámolóból kitűnik: tavalyhoz képest jelentősen megnőtt a lopások és betörések száma.

A helyi őrs munkájáról Béli Ferenc alezredes, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője tartott beszámolót Thury Jenőalezredes, helyi őrsparancsnokkal együtt. Mint mondták a közbiztonság helyben kielégítő, nőtt a bűnügyi hatékonyság is. Fontos a rendőrségi jelenlét is. Ide tartozik, hogy az őrs hatfős állományából eddig két fő nem itt szerepelt az állománytáblában, tehát bármikor áthelyezhették őket hosszabb-rövidebb időre, de mostantól ide kerültek hivatalosan is. Ezzel stabilizálták az állományt. A polgárőrség segítsége nagyon fontos, heti két-három alkalommal látnak el közös járőrszolgálatot e szervezettel. De a lakosság rendőrséggel való együttműködés is lényeges. Ez utóbbiban azonban még lenne hova fejlődni helyben – tették hozzá.

Társadalmi változások

A város ma két nagyobb társadalmi változást él át, mindkettő a megnyílt határoknak köszönhető jórészt: Egyik a betelepülő munkakeresők tömeges megjelenése, a másik pedig a megnövekedett átmenő forgalom Ausztria irányába.

Az egyik legnagyobb feladatot a hosszabb–rövidebb időre betelepülők megnövekedtet száma jelenti a városban. A rendőrség folyamatosan figyeli az ide költözőket, igyekszik kiszűrni a gyanús elemeket. Mint azt Béli alezredes elmondta, a betelepülők között akadnak olyanok, akik rendszeresen továbbköltöznek, nagyjából egy-két hónap ugyanis, amíg egy másik megye rendőri körözése utoléri őket. Őket, és a gyanús, a rendőrség látókörébe már korábban is bekerült elemeket sorozatos rendőri igazoltatással, jelenléttel lehet megfékezni, esetleg továbbköltözésre ösztönözni. Itt tette hozzá, hogy idén már használják a Robotzsaru nevű internetes nyilvántartási rendszert, mellyel gyorsan elérhetővé válnak az egy-egy személyről a rendőrség birtokába került legfrissebb adatok, és amivel a helyi kollégák kiválóan dolgoznak.

Másik fontos változás a megnövekedett átmenő-forgalom, hiszen Jánossomorja szinte tranzitútvonallá vált az Ausztriában dolgozók számára és Sopron is rövidebb úton közelíthető meg rajtunk keresztül.

Adatok

E tényezők magyarázzák a statisztikai adatokat is. A városban a bűncselekmények száma 2008-ról 2009-re stagnált, ezen belül azonban a lopások és betöréses lopások száma lényegesen növekedett, a garázdaság és a testi sértés kisebb mértékben csökkent. A szabálysértések között is a tulajdon elleniek (20 ezer forint érték alatti cselekmények) nőttek az elmúlt évekhez képest, a tavalyi egyről kilencre.

Bűncselekmények                                     2008                2009

Lopás                                                            28                   32
Betöréses lopás                                              3                    10
Garázdaság                                                   11                     5
Testi sértés                                                  11                     9
Sikkasztás                                                     3                      3
Csalás                                                           5                      5
(…)
Összes bűncselekmény                                 104                  101

Szabálysértések                                      2008                 2009

Engedély nélküli vezetés                              11                       8
Tulajdon elleni szabálysértés                          1                       9
(…)
Összesen                                                       91                     80

(A táblázat minden év január 1-től szeptember 1-ig terjedő időszak adatait tartalmazza.)

A közlekedési baleseteket tekintve nincs jelentősebb elmozdulás a statisztikában, a közlekedési morál jónak mondható. Megállapítható, hogy a balesetek leginkább a Szabadság, a Rákóczi, Óvári és Szent István úton következnek be. Tavaly összesen 16, idén 14 baleset történt, ezek közül egy-egy volt halálos kimenetelű.

A rendőrség javasolta a város frekventált helyeire térfigyelő kamerarendszer valamint a 86-os főút városon átvezető szakaszára sebességmérő műszer telepítését.

Polgárőrök

A rendőrség beszámolójához a helyi polgárőrség is csatlakozott. Tájékoztatták a testületet az elvégzett munkáról, de észrevételeket is tettek a közbiztonság javítása és a közterületek megóvása érdekében. Egyben megköszönték a testület támogatását, ami ma azért is fontos, mert a többi támogatás jelentősen megcsappant.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-