Már látszanak –beigazolódni is– a második félév adóbevételei Jánossomorján. A 2009 év első félévében 437 millió forint folyt be a városkasszába, a másodikban pedig 438 millió. Ezzel megnyílt az út a helyi egyesületek támogatásának második részlete előtt is, amit a beérkező anyagiaktól tett függővé a testület.

Jól lebecsülték a költségvetést. Ezt a szeptemberi adóbefizetések után látta a testület – és tárgyalt róla a szerdai testületi ülésen. Ezzel ismét beigazolódott, pontosan tervezett a város, amikor az év elején jóval alacsonyabb költségvetéssel számolt.

Dr Kurunczi Károly polgármester – a további jól szélben bízva – hozzátette, a nem egészen egy éve működő öt helyi szélerőmű közül a Renerwind Kft. négy tornyából 10 milliós adóbevétele származott a városnak, a különálló egyből pedig 500 ezer.

Az adóbevételek mértékét a helyi civil szervezetek és egyesületek várták különös figyelemmel, hiszen ők csupán az év elején megítélt támogatások felét kapták meg eddig. A másodikat a beérkező adók mértékétől tette függővé a válság hatásaitól tartó testület.

Most azonban megkönnyebbülten szavazták meg a képviselők a támogatások második felét. Így például a JSE 6 milliót, a Jánossomorja Rascals 600 ezer forintot, az önkéntes tűzoltók 550 ezret, a Canto Excolo Kamarakórus 125 ezret, a JTV 470 ezret, a Tititá Néptánccsoport 200 ezret kapott.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-