Az aradi börtöncellák egyikében egy pusztasomorjai születésű honvédtiszt is raboskodott a fegyverletétel után, együtt a vértanúkkal és rengeteg más elítélt honvédtiszttel. De Somogyi József honvéd százados mellett több más elem és személy is köt minket a szabadságharchoz, amik helyet érdemelnek a helyi emlékezésben.
A nemrég elhunyt, kiváló történész, Bóna Gábor kutatási adatai szerint alsó-pulyai Somogyi József 1810. augusztus 10-én született Pusztasomorján. Győrben végezte el a gimnáziumot, majd 18 évesen császári mundért öltött. 1829-től közvitéz, 1841-ben már alhadnagyként szolgált a 31. gyalogezredben. A szabadságharc Erdélyben érte, itt szolgált (december 19-től adatolhatóan már mint főhadnagy) a gyalogezred gránátos zászlóaljában. E zászlóalj parancsokuk, J. Urraca után Uracca-gránátosokként vonul be a történelembe a karcagi incidens miatt. ’48 őszén ugyanis a császári haderő megmozdulásával többek között a Nagyszebenben állomásozó gránátos zászlóaljat is Pest felé vonták. Urraca őrnagy csapataival el is indult, ám vélhetően a bécsi hadügyminisztérium vagy reakciós tisztek utasítására Karcagnál visszafordította az alakulatot Erdélybe. Kossuth e példa miatt személyes hangú cikkben fordult a katonák felé a Kossuth Hírlapjában, hogy a külföldön szolgáló magyar katonákat a haza védelmére hívja. A gránátosok a császári lobogó alatt maradtak, egészen ’49 januárjáig. Mint Bóna írja, Somogyi 1849. január 17-én, a vámos-gálfalvi csatában végül átáll az erdélyi honvédsereghez – ami egyáltalán nem volt szokatlan a szabadságharc során. Február elején már százados a marosszéki (későbbi 87.) honvédzászlóaljnál. Itt tevékeny részt vesz Erdély felszabadítási harcaiban, illetve a tavaszi, temesközi hadjáratban. Május közepétől a szabadságharc végéig zászlóaljának állomáshelye, Versec város térparancsnoka.
Az aradi várbörtön egy helyisége
Két rangos munka is megemlíti őt, szintén Bóna kutatásai szerint. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása című munkájában, a marosszéki zászlóalj történeténél írja: „A lelkes tisztikar igen is át volt hatva annak szükségességétől, hogy a haza szent jogainak védelmére, most mindenkinek fegyvert kell fogni, s azért nagyrészt felajánlották továbbra is szolgálatukat, s magukat a politikai hatóságokkal érintkezésbe téve, részint fiatal ujonczokból, részint a tisztjeikkel megmaradt korábbi nemzetőrökből csakhamar megalakult a 87-ik számot kapott marosszéki honvédzászlóalj, melynek őrnagyává Tolnai Gábor neveztetett, századosokká Nagy Samu, Bereczky Sándor később Filep Albert, Zeyk László, az eddigi harczokban magát szintén kitüntetett hadsegéd Dézsi Sándor, 5-ik százados a császáriaktól Gálfalván visszamaradt gránátos főhadnagy Somogyi lett, a 6. századhoz századosnak a Szathmár vármegyei nemzetőr százados Balla neveztetett, de ő, mielőtt helyét elfoglalhatta volna, elesett, s igy a 6-ik századnál Zámorszky helyettesité.”
Nagy László is említi a Háromszék önvédelmi harcainak leírásában a felső erdélyi hadsereg napi parancsainak jegyzőkönyvében: „Somogyi József főhadnagy ur, ki is az ellenségtől ide ajánlkozott, a marosszéki honvéd zászlóaljba tétetik át, kinevezvén egyszersmind századosnak, rangja s illetménye f. hó 1-től számitandók.”
A fegyverletétel után Aradon 10 év várfogságra ítélték, fogva tartása is ekkor kezdődhetett, bár ítélet valószínűleg már 1850-ben született meg. Aradon is raboskodott majd 1852. június 16-án kegyelmet kapott. Esztergomba költözött, 1959-ben megnősült (felesége csallóközi és megyercsi Dömjén Mária, meghalt Komárom, 1905.). Közéleti szerepet is vállalt, 1866-ban és 1867-ben Esztergom megye várnagya, az Esztergom megyei Honvédegylet tagja volt. Esztergomban hunyt el 1871. december 17-én, az Egylet több, nyomtatásban megjelent nekrológgal is búcsúzott tőle.
Somogyi József története, hadi, majd később közéleti szerepvállalásának feltárása izgalmas kihívás, ugyanakkor nehezíti a munkát, hogy nem ő az egyetlen Somogyi József a honvédtisztek sorában: Szilágysomlyói nemes Somogyi József (1807-1872) kalandos életútjáról számos írás született.
Az aradi vár bejárata az 1910-es években.
De nem is Somogyi az egyedüli helyi születésű honvédtiszt a szabadságharc történetében. Szintén Bóna kutatásaiból ismerjük Kaiser Ferenc nevét is, aki 1806-ban született Mosonszentjánoson, Kaiser Ádám cs. kir. főhadnagy és Vorgicek Jozefa fiakén, polgári, római katolikus, német családban. A bécsújhelyi katonai akadémián tanul 1817. és 1825. között, majd zászlósként kezdte karrierjét a 19. Schwartzenberg gyalogezredben. Főszázadosként ezrede győri főhadfogadójának parancsnoka volt. 1837-ben nősült, felesége Glaser Alojzia, aktől két gyermeke született.
A szabadságharc eseményeiben való részvétele jól tükrözheti a kettős identitású, a császár és a haza között vívódó számos katonatiszt sorsát. Kaiser 1848 tavaszán toborzásokban vállal aktív szerepet, tavasszal részt vesz az 5., szeptembertől pedig a 23. és 39. honvédzászlóalj toborzásában. Mint Bóna írja: „A magyar hadügyminisztérium október 19.-én kelt parancsára nov. 3. az óbecsei táborban átveszi a honvédsereghez csatlakozott 19/III. gyalogezred parancsnokságát. Nov. 30 (dec.1.) – őrnagy, az 52/III. gyalogezred parancsnoka.” Január 18-án aztán Verbászon kilép a honvédseregből, majd február 15-én Eszéken jelentkezik a császári csapatoknál. A Habsburg hadbíróság felmenti, visszaveszik a hadseregbe. 1852-től már őrnagy, 1860-ban nyugalmazzák. Bécs mellett, Währingban hal meg 1889. december 18-án.
Az aradi várbörtön udvara
A korábbi helytörténeti kutatásokból tudjuk, hogy a mai Jánossomorjai települései kiemelkedők voltak a kezdeti toborzások terén, és – többek között Hermann Róbert történész munkáinak hála – azt is, hogy a hadmozdulatok, csapatmozgások sem kerülték el környékünket. Ismerünk több magyar hadi levelezést is, melyek Mosonszentjánoson keletkeztek, illetve a helyi emlékezet a főtér helyén álló egykori házról tartotta azt, hogy a parancsok Poeltenberg szállása volt valamikor a schwechati hadmozdulatok időszakában. De a későbbi aradi vértanú Poeltenberg több levelet is küldött a mosonszentjánoson állomásozó parancsnokságra, melyek szintén fennmaradtak.
Ennyiből is jól látszik, hogy a mai Jánossomorja 1848-49-es öröksége még bőven kínál teret a kutatómunkára. De látszik az is, hogy a mainál biztosan erősebb kötelék köt minket az akkori eseményekhez, emberekhez, köztük a forradalom és szabadságharc megtorlására emlékező nemzeti gyásznaphoz is. Ezek részletes feltárása új tartalmat adhat, és kell is hogy adjon az eddig leginkább az országos történelmi eseményekre koncentráló helyi megemlékezéseknek is.
Fotók: Magyar Nemzeti Múzeum online katalógusa
Hauptmann Tamás
JTV
