Egykori diákok tanárként térnek mára már vissza a Jánossomorjai Rézfúvós Találkozóra, amely mára Észak-Dunántúli jelentőségűvé vált, és idén ünnepli 10. évét.

A megmérettetés életre hívója a helyi Alapfokú Művészeti Iskola és vezetője, Dravetzky István. A szerdán megrendezett versenyen több szomszédos megyéből érkeztek iskolák. Eddig az idei volt a legmagasabb létszámú verseny, 12 iskolából összesen 55 tanuló állt a művelődési ház színpadára, összesen közel 130-an látogattak el a rendezvényre az intézmények képviseletében.

Az előadások színvonala évről-évre egyre magasabb, de a találkozó a verseny mellett inkább szakmai tapasztalatcsere, ezt mutatja, hogy az egész napot együtt töltik a versenyzők Jánossomorján, hangsúlyozta a főszervező, Dravetzky István igazgató: “A jelentkező iskolák ezt a programot beveszik az éves munkatervükbe, így a tanulók, a szüleik és a tanárok is egész nap itt maradnak, meghallgatják egymás játékát, ismerkednek, beszélgetnek szakmai és egyéb dolgokról egyaránt. Ez is az elsődleges célunk megvalósulásának, a szakmai tapasztalatcsere fontosságának az egyik visszajelzése. Mint a zsűri is kiemelte, az előadások színvonala évről-évre egyre magasabb. Nem is volt olyan produkció, amelyiket negatívan kellett volna értékelniük. Ez a rendezvény nem is annyira verseny, mint inkább visszajelzés arról, hogy a tanuló aznapi teljesítménye milyen szinten van a társaikhoz képest.”

A jubileumi rendezvényt Lőrincz György polgármester nyitotta meg, kiemelve, hogy a város büszke a nívós rendezvényre. A 10. évfordulót ünnepelve a nap végén fellépett a Győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium Rézfúvós Quintettje is. A versenyzők a Quintett egyik műsorszámához is csatlakozhattak, előadva Clarke: Trumpet Voluntary darabját, közel 30 fővel.

A rendezvényt több helyi cég, alapítvány, a tankerület és az önkormányzat város is támogatta, akiknek a szervezők köszönetet is mondtak. Két jánossomorjai versenyző is indult, akik sikerrel is szerepeltek: Győrik Hanna tenorkürtön ezüst minősítést szerzett. Szennyei Béla Balázs trombitán arany minősítést ért el. Ő volt a verseny történetének legfiatalabb indulója, hiszen az általános iskola első osztályába jár.

Érdekesség volt még, és a verseny eredeti céljának megvalósulását is jelképezte, hogy az első, 2009-es Jánossomorjai Rézfúvós Találkozó és Minősítő Versenyen kiemelt Arany minősítést szerzett Vámos Gábor, akkori tanuló a tegnapi, tizedik alkalomra már a komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola rézfúvós tanára érkezett, tanítványaival együtt.

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-