A Jánossomorján át Csorna felé tartó reggeli, menetrend szerinti busz a felüljáróról jött lefelé, amikor az előtte haladó sertésszállító teherautó a bal oldali állattartó-telep felé kezdett fordulni. A busz nem tudott eléggé lelassítani, így a teherautó hátuljába ütközött, majd az út jobb oldalán a töltésre csúszott. A busztársaság illetékese a helyszínen Televíziónknak elmondta, a hirtelen eső csúszóssá tette a lehajtót, vélhetőleg ezért nem tudott megállni a járat.
Kapcsolódó galéria: Buszbaleset |
A busz eleje összetört, a sofőr nem, de az utasok közül öten könnyebben, nyolc napon belül gyógyulóan sérültek. A kamion egyik utasa is könnyebben sérült. Őket a mosonmagyaróvári kórházba szállították. A járaton jánossomorjaiak is utaztak, ám közülük nem esett baja senkinek, tudtuk meg a mosonmagyaróvári Karolina Kórháztól. Az utasok mentésére nem volt szükség, mindenki a saját lábán szállt ki a busz hátsó ajtaján. Úgy tudjuk, állatok nem pusztultak el az ütközésben.
Kapcsolódó galéria: Buszbaleset |
A busz kiszedése gomoly fejtörést okozott a tűzoltóknak és katasztrófavédelemnek, csak tíz óra tájára tudtak kivontatni azt az árokból, két ponton rögzítve, mert a lejtő oldalán megálló Ikarus könnyen a töltés aljára borulhatott volna. A járművön keletkezett kár nem nagyon jelentős, mondta a cég illetékese.
A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.
HT