Kapcsolódó galéria: Elsőáldozás a szentpéteri templomban |
Szentpéteren heten, Szentjánoson huszonketten áldoztak. Közülük öten ötödikesek, a többiek harmadik osztályosak. Hitéleti felkészítésüket Kótai László atya végezte – A megfelelő hittani felkészítés, általában a három év hittan-tanulás, a feltétele a gyermekek első áldozásának. Mindkét helyen szülőmegáldással, versekkel egészítették ki az áldozást, amihez egyenként vonultak ki a gyerekek. A szertartásokon László atya beszédben is üdvözölte az elsőként áldozókat, köszöntve őket a közösségben, példaként állítva a szülőket, akik elvezették gyerekeiket eddig.
Kapcsolódó galéria: Elsőáldozás a szentjánosi templomban |
Szeretettel és büszként gondolt vissza a készüléssel, hittantanulással töltött órákra. Reményét fejezte ki, hogy mindenkivel találkozik majd a miséken később is.
HT