Április 12-e a felvidéki magyarok elűzésének emléknapja. 1947-ben ezen a napon indultak meg az első vonatok a kitelepítettekkel Felvidékről.
Kategória - Hírek
A magyar költészet napját, József Attila születésnapját ünnepelte a város. A felnőtteket kávéházi hangulat is várta a könyvtárban, de izgalmas kvízjáték is megmozgatta a várost. A művelődési házban pedig a budapesti irodalmi kávéházak világát idézte meg a RizikóFaktor zenekar, dalokkal és...
A költészet napját a gyermekek is megünnepelték a héten, hagyományosan szavalóversenyekkel. Kedves verseiket mondták el a legkisebbek és a legnagyobbak is, tisztelegve a magyar líra értékei előtt.
Koncertélmény és magyar zenetörténet – A neves dalszövegíró, zenész, tanár: Hegyi György vezetésével egy koncert közben ismerhettük meg a 60-as évektől kezdve a magyar pop-rock fontosabb állomásait, sok tapssal, nevetéssel kísérve.
Nemcsak egyedül ültettek fákat a városüzemeltető munkatársai a napokban, lelkes segítségük is akadt. A tavaszi városi faültetési akció keretében most a lakossági kéréseket teljesítik, azokét, akik korábban jelezték: házuk, portájuk előtt szívesen látnának új, ültetett fákat, fasorokat.
A helyi németség kitelepítésére emlékezett a Német Nemzetiségi Önkormányzat szombaton, a szentpéteri templom falán álló emléktáblánál.
Reggelit vehetnek az iskolába indulók, az idősek elsétálhatnak a közeli boltba, ha a készülő ebédhez lenne szükségük valamire. Egyszerűnek hangoznak, mégis Hanságligeten évek óta nagy gondot okozott, hogy nem volt helyi élelmiszerbolt. Most önkormányzati támogatással, szociális szemlélettel nyílt...
Újra a pacalos kondérok köré gyűltek a különleges étel jánossomorjai rajongói szombaton, a művelődési ház udvarán.
Húsvét a remény üzenete is egyben. Jézus kereszthalála és feltámadása a kereszténység legfontosabb ünnepe, amit a hagyományokhoz hűen tartanak meg a helyi hívek.
Bölcsőde játszótérbővítés hírével érkezett a nyuszi a Kék Bagoly Bölcsődébe a héten és az óvodások számára is hozott meglepetéseket. A húsvét világi hagyományait a legkisebbek körében őrzik legjobban, ahol nagyon fontos a népszokásokkal való megismerkedés.