Elsőként egy óvodapedagógus kaphatta meg Jánossomorján a Covid-19 elleni vakcinát a tömeges fázisban. Az oltásokat csütörtökön, 2021. február 11-én délelőtt kezdték beadni az egyik háziorvosi rendelőben, de egy másik csoport délután kapta meg a vakcinát. Az oltóanyag most AstraZeneca volt, amit a 18 és 60 közöttiek kaphatnak. A megyei kormányhivataltól érkeztek az oltóanyagok, ahogy a beoltandó tíz regisztrált beteg listája is. A páciensekkel a rendelő munkatársai egyeztettek időpontokat.

Az első oltást megkapó Pollák Anita elmondta, örült a megkeresésnek, hiszen nemcsak saját egészsége érdekében fontos számára a vakcina, hanem a mások iránti felelősségből is, hiszen óvónőként és egyházi, templomi feladatiban is közösségekben dolgozik.

Úgy tudjuk, a másik három praxis ugyan még nem kapott oltóanyagot a héten, de már a tervezési szakasz náluk is zajlik. Attól függően, hogy éppen milyen fajta és mennyi vakcina érkezhet a rendelőkbe, a kormányhivatal a szerint állítja majd össze az aktuálisan beoltandók listáját, praxisonként. Őket a háziorvosok értesítik és egyeztetnek velük az oltás módjairól.

Fontos, hogy aki még nem tette, az regisztráljon, mert ezzel kerül a rendszerbe és így válik jól tervezhetővé a helyi oltás is, főleg a várható, nagyobb létszámokat érintő szakaszokban, hangsúlyozta Dr. Mihályi Zsuzsanna háziorvos, aki az első oltást beadta Jánossomorján. Kiemelte, arra is készülnek, hogy egy-egy hétvégén, akár több napon át is oltani kell. Ebben, ha szükséges, az önkormányzat is segíti majd a rendelőket, főként az adminisztrációs feladatokban, illetve az ütemezett fázisban részt vevő, idős, krónikus betegek mosonmagyaróvári oltópontra szállításában.

JTV – HT

-hirdetés- -hirdetés-