90. születésnapja alkalmából köszöntötte Jánossomorja Város Önkormányzata Bella Sándort, Jánossomorja díszpolgárát. A járványügyi előírások miatt a köszöntésre maszkban, az udvaron, szűk körben került sor, de mégis személyesen gratulálhatott Lőrincz György polgármester, átadva hagyományosan Orbán Viktor miniszterelnök üdvözölő levelét és Jánossomorja Város Önkormányzatának oklevelét, ajándékcsomagját is.
A város évek óta köszönti a 90., 95., 100. születésnapjukat ünneplő időseit, ám a járványveszély miatt idén csak nagyon keveseknek tudott személyesen, nyilvánosan vagy családi körben gratulálni a polgármester, illetve Bella Zsolt alpolgármester. 2020-ban nyolc 90 éves és négy 95 éves ünnepelt előtt tiszteleghetett Jánossomorja.
Bella Sándor több évtizedes iskolaigazgatói és közéleti munkája elismeréseként kapta a várostól a díszpolgári címet, 2006 szeptemberében. Nyugdíjas éveiben is az aktivitás jellemezte, hiszen az egykori helyi újság, a Jánossomorjai Napló rendszeres szerzője volt, számos helytörténeti tanulmányt írt, főként iskolatörténeti területen. 12 környékbeli, uradalmi, tanyasi iskola történetével foglalkozott, foglalkozik, egykori tanító személyiségek szolgálatát dokumentálja – mint mondja, ők szintén a hazát szolgálták. Ő a helyi oktatás múltjának legjobb szakértője, emelte ki köszöntésében Lőrincz György polgármester. Hozzátette: „Minden helyi idős számára példa ez a fajta aktivitás, ami fontos az egészség megőrzésében is. Sanyi bácsi városszeretete, lokálpatriotizmusa pedig minden jánossomorjai számára követendő érték.”
Bella Sándor ma is aktív tagja a helyi Társaskör egyesületnek és a mosonmagyaróvári kertbarátok körének. Kertjében többek között datolyaszilvát nevel, téli kertjében banánfát ültet feleségével, Lenke nénivel, és e téren is mindig új kertészeti célok mozgatják őket. Az online térben is otthonosan mozog, felelősen követi a híreket, közvetítéseket, közéleti kérdéseket, sokszor igyekszik véleményével, tapasztalataival a város fejlődését, értékeit szolgálni. Ezt jól jellemzi, hogy születésnapjára egy számítógéppel lepte meg őt családja, ami a közéleti részvétel mellett a helytörténeti kutatások folytatását is segíti, téma és terv ugyanis még bőven lapul a tarsolyban.
Sanyi bácsi a JTV-nek elmondta, számára a család, felesége, akivel 61 éve házasok, az unokák szárnybontogatása, a dédunokák cseperedése a legnagyobb boldogság, de nagyon büszke városára, és minden itt élőnek csak ajánlani tudja, hogy saját ereje szerint tegyen ezért a közösségért. “Feleségemmel minden testületi ülést megnézünk, minden, a várossal kapcsolatos írást elolvasunk, nagyon büszkék vagyunk erre, és nagyon szeretnénk, hogy ez a város minél jobban fejlődjön! Örülünk annak is, hogy mindkét gyermekünk munkája a várost szolgálja.” (Bella Zsolt pedagógus, iskolaigazgató, a város alpolgármestere; Bella Sándor építő- és gazdasági mérnök, városfejlesztési szakember pedig a városüzemeltető szervezet vezetője Jánossomorján.)
Jánossomorjai iránti elkötelezettségét is örömmel fogalmazta meg: „Sokat jártunk külföldön, 15 európai országot jártunk végig, ami felejthetetlen élmény. Hogy miben lesz mégis más Jánossomorjára hazatérni? Hát, abban, hogy ez a miénk. Ezé a közösségé. Ez a mi alkotásunk. Ezért az, aki bántja Jánossomorját, egy kicsit engem, minket is bánt. Ha olyat olvasok, aki a közösségi oldalon túlzott véleményeket, nem hasznos, nem építő módú kritikákat fogalmaz meg, hanem gyűlölködik, mindig arra kérném, mondja meg, ő mit tett ezért a városért?”
JTV – HT