Jánossomorját is hátrányosan érintené a meghirdetett új vasúti menetrend. Járványügyi ürüggyel vonalak és járatok megszüntetésére készül a szaktárca, ezt állítják a vasúti közlekedéssel foglalkozó egyesületek, civil szerveződések, akik petíciót is indítottak a július elsejétől életbe lépő menetrend visszavonásáért. Megkérdeztük a petíciót indító egyesület elnökét is a helyzetről.

Bár a jánossomorjai vasútállomáson most is vonatpótló buszok közlekednek, menetrendi változás plakátok köszöntik az utasokat, ez egy átalakítási munka miatt van így. Elsejétől azonban a járványügyi helyzetre való hivatkozással új menetrendet léptet életbe a vasúti közlekedést legfelsőbb körben szabályzó Innovációs és Technológiai Minisztérium. Elsejétől a 16 (8 pár) személyvonat-járatból egy Hegyeshalomba tartó reggeli és egy Csornára menő esti járat maradna vasúton, a többit mind vonatpótló busz helyettesíti. Ez fél órával hosszabb menetidőt, a kerékpárszállítás szinte ellehetetlenítését, lekésett csatlakozásokat jelent sok vonaton utaznak, nem utolsó sorban pedig nagyobb környezeti terhelést, hiszen a villamosított vonal helyett most járatos buszokkal mennének az utasok. A változás több mint 30 vonalat érint az országban, sok helyen drasztikusan. A menetrend, amit a járványügyi vészhelyzet miatt megváltozott utasforgalommal indokolnak az illetékesek, visszavonásig érvényes.

Az egyesület a minisztert is megkereste, ám eddig nem kapott választ, mondta az elnök.

Ám a változtatások mögött megtakarítás, járatritkítás, vonalbezárás áll többek szerint, ráadásul a változások még ezt a célt sem érik el. Az ország közösségi közlekedésének fejlesztéséért dolgozó Közlekedő Tömeg Egyesület petíciót is indított, a lakossághoz és a politikai döntéshozókhoz is fordulva. Kérdéseinkkel megkerestük Szalay Áront, az egyesület elnökét – a műszaki egyetem infrastruktúra szakirányú mérnök hallgatóját. „A közlekedéstudományi intézet illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium az elmúlt hetekben kapkodva járatritkítási koncepciót állított össze, ami nagyon sok visszásságot tartalmaz: valahol pótlás nélkül töröltek járatokat, vagy pótlóbuszokkal helyettesítették. Az érintett vonalak mellett lakók életet megnehezedett, a menetrendek felborultak, a menetidő sok helyen jóval hosszabb lett, nem érik el a csatlakozásokat az utasok. Hibás érvelésnek tartjuk, hogy ennek a járványügyi helyzet az oka. A vírus terjedését ez az intézkedés nem akadályozza, sőt, a sok vasúti kocsiból egy buszba zsúfolt embereknél a kockázat megnő, ráadásul sokkal hosszabb időt töltenek az emberek utazással, összezárva.” Az elnök elmondta, a lakossághoz fordultak, de az érintett 31 országgyűlési képviselőt és több mint 100 település polgármesterét, illetékes kormánybiztosokat is felkerestek – akik egyöntetűen elmondták, semmilyen előzetes egyeztetés nem történt a témában, nem kérték ki az illetékesek, érintettek véleményét. „Sokan támogatnak minket, pártszínektől függetlenül, akik szintén elégedetlenek. Velük sem egyeztetett a minisztérium és a vasúttársaságok sem. Ígéretük szerint továbbítják az észrevételeket az illetékesek, és a petícióhoz is reméljük, sokan csatlakoznak. „A célunk, hogy az illetékesek ráébredjenek, vissza kell vonni a idegilenes menetrendet! Álláspontunk szerint sokkal fontosabb lenne egy átfogó közlekedési koncepció, ami a fejlesztéseket, a közérdeket célozná meg.”

A politikusok segítségét is kérték, akik pártszínektől függetlenül értettek egyet a célokkal, hívta fel a figyelmet az elnök. Petícióval fordultak a lakossághoz is, remélve, hogy ennek hatására eláll szándékától a tárca.

Az intézkedés semmilyen spórolást nem jelent, hiszen a vonal megmarad, a járatoknak csak egy részét törlik. Így a pálya fenntartása, működtetése tovább folyik. A pótlóbuszok forgalomba állítása plusz költség, hibás az érvelés, hogy ez költségmegtakarítás. A járvány alatt bekövetkező utasszámcsökkenéshez igazítás is hibás érvelés, mert a hozzánk beérkezett szakmai jelzések szerint az utasok száma mára már megközelíti a járvány előttieket. Ráadásul már csak néhány hét van hátra a járványveszély feloldásáig.

Az elnök rámutatott, különösen a Jánossomorját érintő vonalon megy szembe a tárca szándéka a valós helyzettel és a lehetőségekkel. Kiemelte, a Csorna-Hegyeshalom vonalon az elmúlt években komoly fejlesztések történtek, 100 km/h a megengedett sebesség, akadálymentesek a megállók, korszerű vonatok közlekednek a villamosított vonalon. „Hiba lenne a kukába dobni az elmúlt évek eredményeit, hiszen egy abszolút Nyugat-Európai színvonalú vonalat hoztak itt létre az elmúlt években. Sokkal inkább menetrendi fejlesztésekre lenne szükség a térségben, például, hogy óránként közlekedjenek a vonatok, illetve átszállás nélküli tovább közlekedjenek Szombathely és Győr felé. Erre lenne szükség. Ehhez képest a busz egyértelmű visszalépés.”

Az illetékes szaktárcát és az országgyűlési képviselőt a Jánossomorja Televízió is megkereste, eddig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Jánossomorja Város Önkormányzata – amit szintén váratlanul, előzetes egyeztetések nélkül ért a változás – szintén tájékozódik az ügyben, megkeresve az országgyűlési képviselőt és egyeztetve az érintett szomszédos önkormányzatok polgármestereivel, hogy elkerülhető legyen a térség számára visszalépést jelentő változás – mondta Lőrincz György polgármester.

 

 

HT – JTV

 

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-