Átadták a Felsőlókert utcai játszóteret, így a város legnagyobb komplex játszóeszközét ma délelőtt már birtokba is vették a gyerekek. Az átadón jelentették be: minden újszülöttnek 100 ezer forintos babakötvényt nyit az önkormányzat. A központi ovisok nagy várakozással vonultak ki a megnyitóra, segítettek is a szalagátvágásánál, majd örömmel próbálták ki az összes játékot. Természetesen a város legnagyobb összetett játszóeszköze, a héttornyú vár szenvedte el a legnagyobb ostromot, hamar el is foglalta azt a rettenthetetlen támadó sereg.

Fotógaléria a képekre kattintva!

A szalagot Lőrincz György polgármester és Bella Sándor, a városüzemeltető vezetője vágta át, ovisok segítségével, a tervezők és a városüzemeltető munkatársainak jelenlétében. A játszótér felújítása 15 millió forintba került. Kisebb tereprendezés ugyan még hátra van, de a gyerekek már játszhatnak itt.

Lőrincz György polgármester elmondta, néhány éve felülvizsgálták az összes városi játszóteret, és látták, hogy sok eszköz megérett a cserére. Akkor a hat közterületi és az összes intézményi, bölcsődei, óvodai játszótér felújítására tervet dolgoztak ki, és e szerint haladtak az elmúlt években. „Ezzel a játszótérrel sikerült teljessé tennünk a felújítások sorát, nem több mint öt év alatt. Egy pályázatot is nyertünk, de az összes többit saját forrásból modernizáltuk, egyet-egyet évenként, illetve az intézményieket folyamatosan felújítva.” A város közterületei mellett mindegyik városi tagóvoda játszóterét modernizálták, csak idén összesen 20 millió forintot fordítottak rájuk. Ebből új eszközzel egészült ki a szentjánosi ovi udvara, a szentpéteri és a pusztasomorjai pedig teljesen megújul, ezeket ősztől használhatják a gyerekek.

Fotógaléria a képekre kattintva!

„Nagyon fontos számunkra, az érzelmi kötődés kialakítása a város iránt, és ezt már a legfiatalabbaknál, a bölcsis, ovis, kisiskolás korosztálynál el kell kezdeni. Ha a gyerek jól érzik magukat itt, a parkokban, játszótereken, a városban, akkor később jó szívvel gondolnak vissza Jánossomorjára, arra, hogy nagyszerű volt felnőni, és az ő gyerekeiknek is nagyszerű lesz. Akkor pedig itt maradnak, vagy visszatérnek hozzánk. Mi a magunk lehetősége szerint szeretnénk ezért mindent megtenni. Ennek egyik eleme, hogy ilyen korszerű játszótereket biztosítsunk a gyermekeinknek.”

Fotógaléria a képekre kattintva!

E szándék mellé több program is társult. Ilyen az ingyenes bölcsődei ellátás, a város által biztosított évi egy ingyenes védőoltás, vagy épp a telekvásárlási kedvezmények. Félévente ajándékcsomaggal, kis ünnepséggel köszöntik az újszülötteket és családjaikat. Friss döntés, hogy babakötvényt is nyit az önkormányzat, minden újszülött számára százezer forinttal, ettől az évtől kezdve. Ezt a megnyitón jelentette be Lőrincz György polgármester.

Bella Sándor, a városüzemeltető vezetője, aki maga is gyakorlott, háromunokás nagypapa, nagy örömmel segített a gyerekeknek birtokba venni a játékokat, pörgette a játékokat maga is. Számára fontos volt, hogy komoly szakmai munkával újuljanak meg a játszóterek. Alaposan átgondolt, modern játszóterek jöjjenek létre, úgy hogy minden gyermekkorosztály talál majd az igényeit szolgáló helyet a városban. Bár a teljes felújítások befejeződtek, a munka nem áll meg, a játszóterek továbbfejlesztése, bővítése a terv a következő évekre.

JTV – HT