Határozatlan időre meghosszabbították a kijárási korlátozást, az önkormányzatok egyéni szabályokkal erősíthetik meg a védekezést a helyi körülményekhez viszonyítva. Jánossomorján a szabadban is figyelnünk kell a szabályok betartására és arra is kér a város, hogy a húsvéti ünnepeket töltsük szűk családi körben. Továbbra is csak alapos indokkal lehet elhagyni az otthonainkat, ezt pénteken délelőtt hangsúlyozta az Operatív Törzs.

A kormány határozott arról, hogy külön jogosítványt ad a polgármestereknek, így ők hétfő 24 óráig, tehát húsvét idejére a saját településükre nézve további speciális, szigorító szabályokat alkothatnak meg és vezethetnek be. Jánossomorja Város Önkormányzata korlátozó intézkedést nem hoz, mert alapvetően fegyelmezetten, szabálykövető magatartást tapasztalható Jánossomorján, fogalmazott Lőrincz György polgármester: “Nem látom szükségét annak, hogy helyben további szigorításokat hozzunk, mert a jánossomorjai lakosság zöme felelős és fegyelmezett. Ugyanakkor erre a fegyelmezettségre továbbra is szükség van, a helyzetet komolyan kell venni, a veszély nem múlt el. Ezért fontos, hogy az ünnepek alatt minden család mellőzze a nagyobb családi összejöveteleket, közös ünnepléseket, locsolkodásokat, bulikat. Az elmúlt napokban, a szép tavaszi időben a környékbeli kirándulóhelyeken időnként a zsúfoltság volt tapasztalható, például Madárerdőn is. A szabadidős tevékenységeket lehetőleg egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen, másoktól legalább másfél méter távolságot tartva lehet csak végezni. Aki teheti, maradjon otthon, vagy válasszon kevéssé zsúfolt kirándulóhelyeket a szabadban!”

A város hangsúlyozza a szabadba kimozdulni vágyóknak, hogy külterületen is be kell tartani a védekezési szabályokat, kerülni kell a barátokkal, ismerősökkel való csoportosulásokat, a zsúfolt helyeket! A város környéki népszerű kirándulóhelyeket a rendőrség és a polgárőrség is ellenőrizni fogja. A húsvét ideje alatt is kerüljük a nagy családi, baráti összejöveteleket, közös ünnepléseket! Szűk családi körben töltsük az ünnepet!

A húsvéti egyházi szertartások a JTV segítségével követhetők, megélhetők, így a keresztút és a vasárnapi, ünnepi szentmisék is.

A város az ünnep alatt is működteti a rászoruló idősek, hatósági vagy járványügyi megfigyelésen lévőknek kínált segítségét a 06-96-565-248-as telefonszámon.

Orbán Viktor miniszterelnök is arra kérte csütörtökön az embereket, hogy a korlátozó szabályokat tartsák be, kerüljék a csoportos összejöveteleket, tartsák a távolságot a közterületeken, és fokozottan figyeljenek az idősekre.

 

JTV

 

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-