Elkezdődött a jánossomorjai „Trianon 2020”-emlékév – január 17-én, gróf Apponyi Albert által a párizsi béketárgyalásokon, Magyarország megcsonkítása ellen elmondott trianoni védőbeszédének századik évfordulóján. Az emlékévről tavaly döntött az önkormányzat Lipovits Máté képviselő javaslatára, aki az emlékévet is koordinálja. A munkában az önkormányzat és a Hármashalom Hagyományőrző és Városvédő Egyesület mellett számos szervezet és magánszemély is részt vesz.
Az első program a Hozz haza egy marék földet akció: Ebben arra kérik az egykor elszakított magyar területeken járókat, hogy hozzanak haza egy kevés földet, amelyet a Hármashalom nyárra tervezett felújításakor helyeznének a megújuló emlékműbe. A város Hármashalom emlékműve – amely várhatóan az emlékév egyik központi eleme lesz – ugyanis egyes források szerint a diktátum előtti 64 vármegye – esetleg a szentistváni állam vármegyéi – földjének felhasználásával épült. De számos más program is várja az emlékezőket egész évben: Iskolai szavalóverseny és költészet napi koncert, városi néptáncgála zajlik majd Trianon százéves évfordulója jegyében. Tematikus különszámmal jelentkezik a Jánossomorjai Füzetek, vetélkedők szólnak majd a fiatalabb korosztályhoz, történelmi fórumbeszélgetések az idősebbekhez, közös megemlékezések várnak ránk, de az Ismerős Arcok koncertjével is emlékezik a város.
A Hozz haza egy marék földet megmozdulásról a város Facebook-oldalán is olvashatunk részleteket, az akcióra a trianon2020@janossomorja.h
A Hármashalom felújítása már három éve célkitűzése az önkormányzatnak, több pályázati és saját forrásra alapuló felújítási terv is terítékre került. Idén az emlékév jegyében újulhat meg eredeti állapota szerint az emlékhely, amelyről ezt írja a város honlapja: “Az 1937. május 30-án felavatott Hármashalom – Országzászló emlékművel eredetileg az első világháborúban elesett helybéli hősi halottaknak kívántak emléket állítani. Kialakításához a szentistváni Magyarország vármegyéiből hordták össze a földet. Tervrajz alapján helyi kőművesek és mesteremberek építették. Kovácsolt vaskerítését és a kettős keresztet Wurzinger József szentjánosi műlakatos készítette. Előoldalán egy márványtáblán Vörösmarty Szózat című verséből a “Hazádnak rendületlenül légy híve…” részlet volt olvasható, amely 1938-ban kiegészült az “óh, magyar” résszel is. A kommunista hatalomátvétel után 1949-ben szovjet hősi emlékművé alakították át. A rendszerváltást követően 1991-ben újra visszaállították az eredetivel közel megegyező állapotába. Kevés helyen találunk az országban hasonló emlékművet.”
JTV