A továbbtanulás az élet egyik legfontosabb döntése. Ezt készülnek meghozni a végzős nyolcadikosok, a családok, amihez sok segítséget ad az iskola. Két rendezvényük is segítette a továbbtanulást, a megfelelő döntéshez szükséges tájékozottságot. Az egyik ilyen volt a múlt hétfői pályaválasztási tanácsadó értekezlet a központi iskola aulájában. Berta Attiláné az iskola továbbtanulást segítő pedagógusa a felvételi eljárás fontos határidőiről, tudnivalóról beszélt. A környékbeli iskolákról is kapott tájékoztatót a közönség: győri, csornai és mosonmagyaróvári iskolák vezetői, delegált csoportja vagy egykori jánossomorjai diákjai érkeztek, hogy bemutassák intézményüket.

Pénteken már saját tapasztalatot is szerezhetett minden osztály a szakmai munkákról. Ezek a gyerekek éppen a rendőrség és a tűzoltóság munkájával, eszközeivel ismerkedett meg a jánossomorjai őrsön. De voltak, akik egy mezőgazdasági telepre, vagy a városházára mentek. A felsőbb osztályok, Győrbe, szakmai napra, vagy egy honvédségi laktanya nyílt napjára utaztak.


Az ötödikes és hatodikos gyerekek számára még nem olyan kiélezett a döntéshelyzet, ezért ők még játékosan ismerkedtek a szakmákkal. Vetélkedőben kellett csapatonként bemutatniuk egy-egy foglalkozást az iskola aulájában.
Az ötödikeseket egy pályázati program keretében az Európa duó kalauzolta el a hangok és hangszerek világába. Így a hangszer-készítésről, a komolyzenei karrierről is képet kaphattak a gyerekek.
Ma már országosan is főként a szakmák felé irányítják a diákokat. Jóval kevesebb a gimnáziumi hely, ezért ott nagyobb versenyre kell számítaniuk azoknak, akik a felsőoktatást célozzák meg. A szakma megszerzése is átalakul, szakiskolák és technikumok rendszere épül majd egymásra, ám jóval kevesebből választhatunk, később szakosodhatnak tovább a diákok.
Az iskola egyik fontos feladata a továbbtanulás segítése, ami nem a végzős évben kezdődik el, hanem már a felsős tanulmányokkal. A most továbbtanulók számára jelentkező sok kihívásban, kérdésben az iskola több módon is igyekszik segíteni. De a város is segít: A már hagyományos városi Karrier Kölcsönző rendezvényen a helyi mesterekkel, szakemberekkel beszélgethetnek a leendő felvételizők december 7-én, a városi könyvtárban. A különböző felvételikre való jelentkezési folyamat már novemberben elkezdődik, a végleges jelentkezést február közepéig kell beadni mindenkinek. A felvételi eljárás fontosabb időpontjairól, tudnivalóiról a körzeti iskola honlapján is minden fontos információt megtalálhatunk.

JTV

 

-hirdetés- -hirdetés-