A szabadidős sportokkal szerette volna megismertetni a diákokat a központi alsó tagozat szülői szervezete. Szombaton számos sportágat, mozgásformát invitáltak az iskolába, amik közül talán több diák talál magának új, egészséges hobbit.

Több helyszínen, több sportág, fitnesz-forma, hobbisport mutatkozott be a délután folyamán. Ebből van olyan, amit az iskolában is űzhetnek, űznek is a gyerekek, és olyan is akadt, amire Jánossomorján, szabadidőben nyílik lehetőség. De olyan is, amiért akár utazni is érdemes a környező településekre. Helyi és környékbeli sportegyesületek, szakosztályok fogadták el a meghívást, és tartanak lelkesen bemutatókat, foglalkozásokat. Szabadtéren íjászat és foci, a tornacsarnokban kézilabda, karate és zenés mozgásformák váltották egymást. Az aula a pingpongnak és a dartsosoknak adott otthont. Utóbbit kipróbálva többen rádöbbentek arra, hogy az ügyességen kívül, itt fejszámolásból is jónak kell lenni. Az ilyen bemutatók egyik nagy előnye, hogy testközelből lehet kipróbálni a sportágakat.

A “Mozogni Jó” rendezvényt létre hívó Szülői Szervezet kiemelt fontosságúnak tartja az egészséges életmód közvetítését mind a már iskoláskorú, mind a leendő, vagy akár a már elballagott, de továbbra is helyi kötődésű fiataloknak. Őket mind invitálták is a rendezvényre. A meghívást sokan fogadták el, örömmel! Molnár Gábor, a szervezet vezetője elmondta, minél többen ismerkednek meg e sportágakkal, annál valószínűbb, hogy akad, aki egy-egy sportkörhöz csatlakozva hasznos hobbit talál. Az eseményre kilátogatókat a Szülői Szervezet tagjai az aulában frissítőkkel, gyümölcsökkel és gyümölcslevekkel várta.

A program finanszírozását a februárban tartott Jótékonysági Bál bevétele biztosította.

JTV – PK

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-